Szórakozás

A világ legritkább oroszlánjai Budapesten

A hétvégétől láthatja a közönség a Fővárosi Állat- és Növénykert indiai oroszlánjait.

A ragadozóknak ez az alfaja igazi ritkaságnak számít, hiszen egyedszáma alig néhány százra tehető. A kritikusan veszélyeztetett nagymacskából összesen 238 példány él állatkertekben 43 különböző helyen. Magyarországon kizárólag Budapesten lehet látni őket. Ritkasága és kicsiny elterjedési területe miatt a Természetvédelmi Világszövetség 2000 óta kritikusan veszélyeztetettnek minősíti az alfaj helyzetét.

Az állatkert közleménye szerint az oroszlánok egy hete érkeztek meg Budapestre, a szakemberek azonban csak most látták elérkezettnek az időt arra, hogy az állatokat a kifutóra is kiengedjék. A jövevények kissé még tartanak a számukra új, ismeretlen környezettől. A két fiatal nőstény a franciaországi Mulhouse állatkertjéből érkezett, mi több, mindketten ott is születtek 2008. április 30-án. A két testvér a Shirwane, illetve a Kankai nevet kapta.

Az indiai oroszlánok beszerzésének legfőbb célja – a bemutatáson túl – a ritka alfaj természetvédelmi célú szaporítása. Ennek érdekében a közeljövőben egy hím indiai oroszlán is érkezik majd a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A szaporításhoz meg kell várni a nőstények tenyészérettségét is, hiszen a nőstény oroszlánok általában négyéves korban válnak biológiailag alkalmassá a vemhesülésre.

A ritka nagymacskák Magyarországon eddig még soha nem voltak megtekinthetők. A fővárosi állatkert évek óta tervezi, hogy bekapcsolódik az indiai oroszlánok európai állatkerti tenyészprogramjába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik