Szórakozás

Férje hamvait eszi Vali néni!

Vali néni nem bírja feldolgozni, hogy szeretett férje örökre lehunyta szemét, ezért végső elkeseredettségében elkezdte megenni földi maradványait.

“A felét már meg is ettem – jelentette ki a 67 éves asszony – kicsit keserű az íze, és a nagyobb darabokat nehéz lenyelni, ezért vizet iszom utána és pár falat kenyeret is bekapok. Érzem, hogy szép lassan az én édes párom a részemmé válik.”

Valika néni egy könyvben olvasott hasonló történetet, és elmondása szerint ez adta az ötletet döbbenetes tettéhez.

“Én vagyok az első magyar kannibál” – jelentette ki Vali néni, aki idén ünnepelte volna az aranylakodalmát, de tavaly nyáron a halál elszólította férjét mellőle.

Az asszony azóta is kesereg, nem tudja túltenni magát a tragédián.

“Két éven keresztül ápoltam az én nagybeteg kedvesemet, de hiába – zokogta az idős asszony. – Magamra hagyott egy csomó adóssággal együtt. Már megjött a banktól a felszólítás, ha nem fizetek azonnal 80 ezer forintot, eladják a házat a fejem fölül. De hát miből fizetnék, hiszen arra sem maradt egy fillérem sem, hogy az én drága uramat eltemessem. Itt tartom a lakásban a hamvakat tartalmazó urnáját is: hová leszünk mi ketten, ha elviszik a fedelet a fejem fölül?!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik