Szórakozás

Kiszézés és férjvarázslás Pákozdon

Kisze táncoltatást és égetést rendeznek Pákozdon vasárnap. Így űzik el a halált és a betegséget a faluból. Lányok számára férjvarázslás is lesz.

A néphagyomány szerint a húsvét-vasárnapot megelőző virágvasárnapon hordták a menyecskeruhába öltöztetett szalmabábot, a kiszét az emberek, hogy aztán a falu szélén elégessék, vagy vízbe vessék. Úgy hitték, hogy ezzel a halált, a betegséget távolítják el a településről. A bábu a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítője volt. Ezt a hagyományt hat éve elevenítették fel Pákozdon először, és azóta minden évben megrendezik.
A faluban a három évestől a hetven évesig 50-60 ember szokott velük tartani, de az utóbbi időben egyre többen csatlakoznak hozzájuk más településekről is. A nagy szalmabáb mellé kicsiket is készítenek, amit a gyerekek kapnak meg, hogy az égetést ne vegyék zokon. A bábúkat már pénteken közösen elkészítették – mondta a Független Hírügynökségnek Kissné Vörösmarty Mária, a program szervezője, a művelődési ház igazgatója.
Idén először a Bella-tó partján férjvarázslást is tartanak a lányoknak. Ezt ” szalmavarázsnak” keresztelték el, mert ugyancsak régi néphagyomány szerint, amikor a kiszét vízbe tették, minden lány szalmacsomót dobott a vízbe. Úgy hitték, akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az évben férjhez megy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik