Szórakozás

Down-kóros személyzetet alkalmaz egy török kávéház

Isztambulban nyomtatott cédulákon keresztül lehet rendelni, az asztalokat pedig más-más színűre festették, így képesek a pincérek megkülönböztetni őket.

Amikor az ember belép, első látásra semmiben sem különbözik az Isztambul belvárosában megnyílt Zenészek kávéháza a többi hasonló helytől – addig legalábbis, amíg a vendég nem rendel. A kávézó ugyanis Down-szindrómás felszolgálókat alkalmaz.

Az alkalmazottakat egyszerű ötletek segítik munkájuk elvégzésében. Így például a vendégek nem a szokásos módon, bemondással adják fel rendelésüket, hanem az asztalokon elhelyezett nyomtatott cédulákon jelölik be, mit kívánnak fogyasztani. Az asztalokat pedig más-más színűre festették, így képesek a pincérek megkülönböztetni őket.

Az egy hónapja indított kísérlet egy nagyobb program része, amely révén elfoglaltságot és megélhetést kívánnak biztosítani szellemi fogyatékosok számára.

“Fiatal Down-kórosok annál magabiztosabbá és aktívabbá válnak, minél inkább van lehetőségük emberekkel érintkezni” – magyarázta Orhan Yilmaz, a kávéházi program vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik