Szórakozás

Hat újszülöttjét ölte meg egy francia nő

Életfogytiglani börtönt kaphat, amennyiben bűnösnek találja a bíróság.

Beismerte a bíróság előtt hétfőn egy 38 éves francia nő, hogy hat újszülöttjét ölte meg, és a babák holttesteit műanyag zsákokba csomagolva elásta. Celine Lesage, akinek pere az észak-nyugat franciaországi Valognes-ben kezdődött, életfogytiglani börtönt kaphat, amennyiben bűnösnek találja a bíróság.

A bíró kérdésére azt válaszolta az asszony, hogy mind a hat baba élve született. A nőt 2007-ben tartóztatták le, miután akkori élettársa megtalálta a csecsemők holttesteit, és feljelentést tett. A halottkém szerint a kicsik 2000 és 2007 között születtek.

A nő azt vallotta a nyomozóknak, hogy a babák közül ötnek egy apja volt, a férfit ki is hallgatták, de aztán szabadon engedték. A hatodik áldozat apja az a férfi volt, aki végül felfedezte az összes holttestet házának pincéjében elásva. A rendőrség azt állapította meg, hogy a gyerekeket otthon szülte meg az asszony, és az apák nem tudták a terhességéről.

A rendőrség szerint a nő 2006-ban szakított öt újszülöttjének apjával, majd összeköltözött azzal a férfival, aki hatodik gyermek apja lett később. És a költözéskor átvitte az addig megölt gyerekeket a volt élettárs házából az új partner házába, miközben erről állítólag egyik férfi sem tudott. Celine Lesage-nak egyetlen élő gyereke van, egy 14 éves fiú.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik