Szórakozás

Demjén Ferenc: “Remélem nem követ el őrültséget Herpai”

A zenész volt kollégája, Herpai Sándor a napokban megszökött a pszichiátriáról és azóta senki nem tud róla semmit.

Mint arról tegnap a Blikk beszámolt, Herpai Sándor, akivel annak idején Demjén Ferenc a V’Moto-Rock nevű együttest alapította, pszichiátriára került, ahonnan a napokban megszökött. A lap szerint Herpai, akiért egykor rajongtak a nők és zenészként is sikeres volt, nagyon leromlott állapotban került a pszichiátriára. A Hír24 megkereste Herpai egykori zenésztársát, a jelenleg külföldön tartózkodó Demjén Ferencet, aki elmondta, hogy évek óta nem találkoztak ugyan, de közös barátaikon és ismerőseiken keresztül tudott arról, hogy Herpai állapota folyamatosan romlott.

“Ismerősöktől hallottam arról, hogy pszichiátriára került, ahonnan megszökött. Az, hogy észrevétlenül ki tudott onnan jutni, szerintem egyértelműen az intézmény hibája, az viszont biztos, hogy csak orvos segíthet már az állapotán. Én három-négy éve találkoztam vele utoljára, akkor jól volt, de barátoktól tudom, hogy évek óta romlik folyamatosan az állapota. Barátként sokan megpróbáltunk megoldást keresni a problémáira, de szerintem már csak orvos segíthet rajta” – mondta el a Hír24 megkeresésére Demjén.

Demjén Ferenc szerint az utóbbi évek kudarcai vezethettek odáig, hogy Herpai ilyen állapotba került és csak azt reméli, hogy még azelőtt megtalálják, mielőtt valami őrültséget elkövetne.

“Rettenetesen sajnálom, ami vele történik. Ha ezt olvassa, azt üzenem neki, hogy rázza meg magát, de azt is tudom, hogy orvosi segítségre van szüksége. Az utóbbi években nem mentek túl jól a dolgai, több zenekarral is dolgozott, sajnos nem túl sikeresen, több bandából kellett összeférhetetlenség miatt távoznia. A válása is ronthatott az állapotán és úgy tudom, rengeteg adóssága is van. Csak remélni merem, hogy megtalálják még mielőtt elkövet valamilyen őrültséget” – mondta a tehetségkutatókat nem nagyon szívlelő Demjén Ferenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik