Szórakozás

Előkerült Bódi Sylvi – Amerikai sztár csapta neki a szelet

A minap a Velvet aggódott a Hugh Hefner maszkabálja forgatagában eltűnt modellért. Nos, felesleges volt, Sylvi jól van és részletesen be is számolt élményeiről.

„Megérkeztem Los Angelesbe. Ennyi elhízott embert és szilikonmellet sehol nem láttam eddig…  Azok alapján amennyit eddig láttam belőle, azt kell, hogy mondjam, Amerika sosem volt az én világom. Kiváncsi vagyok az esti partira. Igyekszem majd méltón képviselni Magyarországot” – posztolta megérkezvén a modell.

„Röviden és tömören a buliról: A dress code fehérnemű vagy koktélruha volt. Én szeretek egy rendezvényre ‘normálisan’ felöltözni, így a képen látható ruhát viseltem, ami azt gondolom, hogy egyszerre szexi és elegáns is. Nem éreztem volna jól magam ennyi ember között egy szál fehérneműben, plusz nem akartam egy lenni a sok tangában szaladgáló hölgy közül. Na, most ez olyan jól sikerült, hogy rendesen ki is emelkedtem a tömegből ebben a szettben… Már a beengedésnél gyanús volt a dolog, hiszen a lányok tenyérnyi kis ruhadarabokat viseltek, de később bent olyanokat is láttam, akik csak testfestéssel takarták a ‘micsodájukat’. Szóval elsőre átjött, hogy egy pettyet túlöltöztem a rendezvényt… De látván a későbbieket és sok esetben a lányok viselkedésének ‘színvonalát’, egyáltalán nem bántam meg, hogy én ‘más’ voltam” – írja.

„És ezt semmi nem igazolta jobban, mint amikor a buli kellős közepén 15-20 Laokoon szoborcsoportot megszégyenítő, egymáson vonagló playmate gyűrűjéből kihámozván magát egyeneseb odajött hozzám XY (nevet nem mondhatok, de egy hímnemű Amerikában igen ismert sztár) és ezt mondta: ‘You are the only WOMAN in this party’. Kedvesen megköszöntem a bókot, mert pontosan tudtam, hogy mire gondol” – mesélte élményét Sylvi, akinek a híresség hosszasan bókolt.

„Hefner úr, ahogy felbukkant, úgy el is tűnt. Fogalmazzunk úgy, hogy villantott. Pedig platina és a szőke minden árnyalatában pompázó hölgyekből nem volt hiány. Celebek, medencében meztelenül úszkáló lányok, töméntelen mennyiségű alkohol, cicomás épületek és díszletek… Jó volt ezt így egyszer látni az életben, de köszönöm szépen elég volt. Száz ilyen bulit nem cserélnék be egy szimpla otthon beszélgetős és rosézgatós házibulira” – szögezte le a modell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik