Szórakozás

Idegösszeroppanást kapott Som Lajos

Pszichiátriai kezelés alatt áll Som Lajos! A Piramis együttes egykori alapítója túlhajszoltság miatt idegösszeomlást kapott, ami miatt az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályára került.

A Blikk megtudta: a legendás zenészt egy hónap bent fekvés után saját kérésére a napokban járóbetegnek nyilvánították. Som Lajossal a kórház pszichiátriai osztályának büféjében találkozott a lap munkatársa, ahol két-két mondat között minden arra járó beteg szívélyesen üdvözölte őt, mint egy régi ismerőst. Somon szerencsére most egyáltalán nem látszódnak az utóbbi hetek borzalmasan kemény megpróbáltatásai, csak a jövőre koncentrál. Meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy mi vezetett a pszichiátriáig.

“Minden akkumulátort fel kell egyszer tölteni. Az én esetemben sajnálatos módon nem egy oka volt annak, hogy bekerültem. Túl sokat dolgoztam, és elrontották a gyógyszerezésemet. Egy korábbi orvos hatféle gyógyszert írt fel nekem, amelyekről kiderült, hogy módosítják egymás hatását. Alig bírtam mozgatni a végtagjaimat, úgy éreztem, lebénultam, állandóan szédültem, fájt a fejem. Most új gyógyszereket kaptam itt az osztályon. Tudom, hogy egy rossz mozdulat, és vége az ember életének. Megviselt az elmúlt időszak, és idegileg kimerültem, nem tagadom. Rosszul voltam, ezért lépnem kellett, bejöttem a kórházba, majd bent tartottak” – mondta Som Lajos.

Meglepő módon a zenész élvezte a pszichiátrián töltött időszakot, de állítása szerint nem azért, mert kivételeztek vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik