Szórakozás

Harc dúl Komár László hagyatékáért

komar-laszlo(210x140)(2).jpg (komár lászló, )
komar-laszlo(210x140)(2).jpg (komár lászló, )

Örökösödési vita: a tavaly elhunyt Komár László hagyatéka máris csaták célpontja lett.

A Blikk megtudta: nemrég Budapest XI. kerületi jegyzői hivatalának hagyatéki előadója el akarta készíteni az ingóleltárt az előző feleség, annak ügyvédje és ismeretlen személyek kíséretében Komár László házában. Érkezésükről nem szóltak, a különös közjáték meglepte Krisztinát, az énekes özvegyét.

“Már a temetés megszervezése után megkezdtem a hagyatéki ügy intézését, ezért ért meglepetésként, hogy mindenféle értesítés nélkül érkeztek, nyilván azzal a szándékkal, hogy bejöjjenek a házba, és mindent listába vegyenek” – mondta a Blikknek az októberben elhunyt énekes özvegye, aki szerint nem a házhoz való kivonulás volt a hagyatéki ügy egyetlen furcsasága.

Komár László november 6-i temetése után érdekes levelet kaptak az énekes ügyvédjei, amelyben dr. Kádár Zsuzsa közjegyző az önkormányzat megbízásából arról érdeklődött, birtokukban van-e Komár végrendelete. Ez még a hagyatéki leltár beadási határidejének lejárta előtt történt. Eközben Kriszta a hagyatéki leltárt leadta, amelyhez a végrendelet másolatát is becsatolta, de az eljárás végéig nem akar beszélni róla.

A hosszú, perpatvarosnak ígérkező folyamatnak még közel sincs vége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik