Szórakozás

Meghalt Komár László

komar-laszlo(3)(430x286)(1).jpg (komár lászló, )
komar-laszlo(3)(430x286)(1).jpg (komár lászló, )

Az énekes gyászhírét először barátai tették közzé a legnagyobb közösségi portálon.

Ma hajnalban elhunyt Komár László. Az énekes gyászhírét először barátai tették közzé a legnagyobb közösségi portálon.

A 67 éves zenészt hetekkel ezelőtt szállították az intezív osztályra, köhögés és erős mellkasi fájdalmak gyötörték. Bár a zenész arról beszélt, tüdőembóliát kapott, ő maga és a hozzá közelállók tudták, gyilkos kór támadta meg a szervezetét.

Komár László 1944 november 28-án született a Pápához közel található Adásztevelen, majd gyerekkorát a Józsefvárosban töltötte, a weboldalán található biográfia megfogalmazása szerint a Köztársaság tér, Teleki tér, Mátyás tér „Bermuda háromszögben”. A hatvanas évektől több zenekarban is szerepet vállalt, mint a Scampolo, a Dogs és az Atlas. Első szólókislemeze a hetvenes évek elején jelent meg, majd az évtized közepén a Sprint együttesben lépett fel. Az évtized végén pedig már szólókarrierjére készült.

Szólóénekesként 1981-ben jelent meg az első nagylemeze, amelyik egy hónap alatt aranylemezzé vált. A „Mond kis kócos” és a „Táncoló fekete lakkcipők” című slágereket is tartalmazó albumból 180 ezer darabot adtak el, a komarlaszlo.hu oldalon látható információk szerint. Komár Lászlót rendszeres a magyar Elvis Presleyként emlegették, mivel zenei stílusa sokat merített a rock and roll királyától, és bevallottan nagy rajongója volt az amerikai zenésznek.

Hajdú Péter a Facebookon búcsúzott Komár Lászlótól: “Ma adta volna élete utolsó interjúját nekem! Nagyon készült rá, szeretett volna elbúcsúzni a rajongóitól. Sajnos nem volt rá lehetősége. Ma reggel meghalt egy barátom. Ma reggel meghalt Komár László! Isten nyugosztaljon Laci!!!!!” – írja a tévés. Ugyanitt tette közzé a zenész halálhírét Schobert Norbi is.

Zalatnay Sarolta a Hír24-től értesült a tragédiáról. Azt mondja, épp a Frizbiben találkozott volna Komár Lászlóval, és a barátaival közösen énekeltek volna egy dalt. Az énekesnő azt mondja, békülni akart az énekessel; Cini azért neheztelt Komárra, mert a férfi a közelmúltban “félreérthető dolgokat” nyilatkozott róla. Zalatnay Saroltát egyébként megrendítette Komár László halálhíre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik