Szórakozás

Nyilvánosan meztelenkedett Elton John

Elton John-David Furnish (Elton John-David Furnish)
Elton John-David Furnish (Elton John-David Furnish)

Saint Tropez kihozta a gyereket Elton Johnból, aki pucér fenekével szórakoztatta barátait és a szomszédos hajó híres utasát.

A lassan kétgyermekes apukává váló Elton John férjével és egy kisebb társasággal Saint-Tropez-ban múlatja az időt bő egy hete. A gyönyörű környezet ellenére viszont szemlátomást unatkoznak, hiszen a legutóbbi hajókirándulásukon Elton kénytelen volt extrém módszerrel szórakoztatni ismerőseit. Az egyik óvatlan pillanatban ugyanis letolta a nadrágját, és csupasz hátsóval üdvözölte a mellettük elhaladó másik jachtot. A pőre attrakció pedig egyből feldobta a hangulatot.

Arról nincs hír, hogy a furcsa köszöntésben részesülő hajó utasai mennyire voltak elragadtatva. De erről majd Michael Caine-t és nejét kell megkérdezni, mert állítólag nekik tisztelgett ilyen szívélyesen Őfelsége legjobb zongoristája.


Így köszönti egyik Sir a másikat

Elton múlt héten kapott rá a fenékvillantásra, amikor David Walliams komikus is a vendége volt. A színész ugyanis hasonló módon, bokáig letolt nadrágban mutogatta magát a közelben pihenő Simon Cowellnek. A mulatsághoz pedig azon nyomban csatlakozott John is, hiszen minden alkalmat meg kell rá ragadni, hogy az X-Faktor mindenható urát felbosszanthassa.

Akit a cenzúrázatlan valóság is érdekel, az ide kattintva kínozhatja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik