Szórakozás

Negyedik gyereke érkezésénél a szülőszobában lesz Czutor Zoli

Apás szülést terveznek kedvesével, akivel nyáron mondták ki a boldogító igent.

Nyár végén meghitt esküvő keretében mondta ki a boldogító igent Czutor Zoli, a Belmondo együttes frontembere és kedvese, a mindössze huszonhárom éves Zsanett. A pár azóta is sugárzik a boldogságtól, mely nem meglepő. Zsanett ugyanis áldott állapotban van, s egy igazi szerelemgyereket hord a szíve alatt – írja a Bors.

„A nászéjszakán, vagy az azt követő valamelyik napon fogant meg a baba, egy tervezett szerelemgyerek. Nagyon boldog vagyok, hogy negyedszer is átélhetem az apaság örömeit. Az életvitelemen nem változtat a baba érkezése, de így volt ez az első gyermekem világra jötténél is, amikor még csak huszonhárom éves voltam. Zsanettnek még új dolog az anyaság, az első időszakot nehezen viselte az állandó hányingerek és rosszullétek miatt, de mára ezek a kellemetlenségek szerencsére elmúltak” – nyilatkozta az énekes, aki a szülőszobán is szeretne bent lenni.

„A feleségemmel már megbeszéltük, hogy ott leszek a szülőszobában, amikor világra jön a gyermekem. Egyetlen dolog hiúsíthatja csak meg ezt a tervem: ha aznap éppen az ország valamelyik távoli pontján van fellépésünk a legújabb, negyedik nagylemezünkkel” – árulta el a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik