Szórakozás

Elárverezhetik Erdélyi Mónika házát

A Mónika-show egykori háziasszonya jelentős adótartozást halmozott fel.

Az RTL Klub volt műsorvezetőjének otthonát jelentős jelzálog terheli, ráadásul az APEH máris végrehajtást rendelt el Mónika régóta veszteséges, szépségápolással foglalkozó cége ellen – írja a STOP.hu.

Az érdligeti ház értékesítésével foglalkozó ingatlanreferens megerősítette: aktuális még az ajánlat, jelenleg ötvenhét millióért vásárolhatják meg az ingatlant, ami tízmillióval kevesebb, mint az eredeti ár. Hozzátette: a házon van hitel, de az adásvételnél automatikusan eltűnik majd.

A műsorvezető háza szerepel cégének telephelyeként is, így az adóhivatal azt bármikor elárverezheti.

Már régóta tudni lehet, hogy Mónika anyagi gondokkal küzd, mióta kibeszélőshow-műsora után a Reggeli csapatától is el kellett búcsúznia. Bár távozása után a pletykák szerint az RTL Klub fizetett neki „bánatpénzt”, úgy látszik, abból nem sokáig futotta. Ráadásul vállalkozásai is a csőd szélére kerültek.

Novemberben számoltunk be róla, hogy a Mondén szépségszalont ugyan még hirdeti a honlapján, ám kiderült: augusztus végén lejárt a bérleti szerződése. A „Lélegzetelállító Elegancia” menyasszonyi szalon egyik részéből élelmiszerbolt lett, míg fitnesztermét kénytelen volt végérvényesen bezárni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Erdélyi Mónika nincs könnyű helyzetben (STOP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik