Pályán kívül

Lesittelték az embert, aki eladta Luka Modricot

Zdravko Mamic neve csak a legelvakultabb futballszurkolóknak mondhat elsőre valamit, hazánkban legalábbis. A Balkánon már más a helyzet, ott mindenki jól ismeri, egy időben félték is rendesen.

Nevezett úriember éveken át tulajdonolta, elnökölte a Dinamo Zagrebet, egyúttal jelentős befolyással bírt a horvát labdarúgás és a Jugoszláv utódállamok futballjára.

A Balkánon őt tartották a 2000-es évek legnagyobb maffiózójának, akinek a horvát játékvezetői bizottságon át több klubvezetőn keresztül zsebében volt szinte mindenki.

Mamic életében 2015. hozta a fordulópontot, amikor mi más, mint adócsalás miatt letartóztatta a horvát rendőrség. Azóta zajlik az ügye, a pere, amelyben szerdán hozott ítéletet a bíróság.

Kétrendbeli adócsalást állapítottak meg, amellyel 116, illetve 12 millió horvát kunát tüntetett el a Dinamo Zagreb könyveléséből, ezen kívül két világsztár, az éppen a világbajnokságra készülő Dejan Lovren és Luka Modric átigazolásai díjaiból is rajta keresnek egy jelentősebb összeget.

A Real Madrid játékosát Luka Modricot beidézte a horvát bíróság 2017. június 13-án. / AFP PHOTO / STR

2016-ban Modric ellen is nyomozás indult, kihallgatták, de úgy látszik a szerdai ítélet rá nem tért ki.

Lovrent 2013-ban 8 millió euróért adta el az Olypique Lyonnak, míg az azóta négyszeres BL-győztes, Real Madrid sztár Modricot 2008-ban 21 millió euróért a Totteanham Hotspurnek.

Az adócsalás miatt 6 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést szabtak ki az 58 éves klubvezetőre, akinek a testvérét, Zorant (4 év 11 hónap) és  a korábbi sportigazgatót, Damir Vrbanovicet is (3 év) elítélte a bíróság – számolt be a croatianews.com.

Apró bökkenő az ügyben, hogy a három elítélt nem jelent meg a bíróságon, távollétükben hoztak ítéletet. Úgy tudni, hogy Boszniában tartózkodnak, így egyelőre biztosan nem vonulnak börtönbe. Horvátba semmiképp.
(Nyitóképen Mamic és Modric aláírja a Dinamo Zagreb szerződést: www.vecernji.hr/Robert Anic)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik