Pályán kívül

Rátámadt a felesége a pocsékul játszó golfozóra

Őrizetbe vették Lucas Glover golfjátékos feleségét – írja a Golf Digest. Történt, hogy a 38 éves amerikai játékos elég rossz napot fogott ki a legutóbbi floridai tornáján, így nem jutott tovább, a felesége, Krista Glover pedig szidni kezdte.

Amikor rosszul játszott, akkor a felesége veszekedni kezdett vele, azt mondta, hogy szar játékos, egy punci, jobban tenné, ha összekapná magát, különben elhagyja és soha többé nem láthatja a gyerekeit

– idéz a jelentésből a Golf Digest.

Krista Glover:

Ezután tettlegességig fajult a dolog, a feleség férjére és annak anyjára is rátámadt, mindezt ráadásul a pár két gyermeke előtt. A rendőrök vetettek véget a csetepaténak, és bár Lucas Glover győzködte őket, hogy ne vegyék őrizetbe Kristát, végül bevitték a rendőrségre.

A feleség a rendőröket is elküldte melegebb éghajlatra, a 2009-en US Open játékos pedig elmondta, Krista ivott.

Május 12-én Krista és édesanyám nézeteltérésbe keveredett, aminek a rendőrség vetett véget. Mindenki rendben van. Sajnos Krista ellen eljárás indult, de bízunk benne, hogy jogi úton, magunk közt rendezni tudjuk a dolgot. Köszönjük, hogy tiszteletben tartjátok a magánéletünket, hogy csendben el tudjuk rendezni ezt a szerencsétlen történetet

– írta közleményében a sportoló.

A pár 2012-ben házasodott össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik