Pályán kívül

Wenger megható üzenetet küldött Sir Alex Fergusonnak

Vasárnap volt az utolsó hazai mérkőzése Arséne Wengernek az Arsenalnál. A francia szakember 1996-ban vette át a londoni focicsapat irányítását, a szezon végén azonban távozik – bár erről azt mondta, nem egészen az ő ötlete volt, hogy befejezze.

Gálázva búcsúzott az Emirates Stadion Arséne Wengertől
Utoljára ülhetett a csapat kispadján hazai közönség előtt a francia menedzser, emlékezetes lett.

A Burnley elleni 5-0-s győzelmet követően a pályán mondott beszédet Wenger, aki azzal kezdte, hogy üzent Sir Alex Fergusonnak. A skót edzőlegendát szombaton vitték kórházba agyvérzés miatt, még aznap átesett egy műtéten és azóta is az intenzív osztályon kezelik.

Először is az Arsenal nevében szeretnék mielőbbi felépülést kívánni Sir Alex Fergusonnak

– mondta a pályán Wenger, majd a Skynak bővebben is beszélt a skótról:

Nehéz mit mondani, a múlt héten még találkoztunk. Bízom az erejében és az optimista személyiségében, remélem minél hamarabb túl lesz rajta és jól lesz.

Épp az előző fordulóban játszott az Old Traffordon, azaz a Manchester United stadionjában az Arsenal, akkor Ferguson és José Mourinho közösen köszöntötték Arséne Wengert.

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik