Pályán kívül

Jobban van Mészöly Kálmán, hamarosan hazaengedik

24.hu
24.hu

2018. 02. 07. 09:14

Korábban a témában:

A vasárnap agyvérzés gyanújával kórházba szállított Mészöly Kálmán állapota szépen javul, írja a Blikk. A kétoldali tüdőgyulladással és súlyos szívgondokkal kórházba szállított legendáról kiderült, hogy koszorúét-szűkülete van. A korábbi válogatott játékosnak és szövetségi kapitánynak egyelőre nincs szüksége műtétre sem a bakteriális tüdőgyulladásból kezd kilábalni, és ha minden így folytatódik, akár napokon belül hazaengedhetik a kórházból.

Szépen javult édesapám állapota az utóbbi napokban, látszik rajta, hogy sokkal jobban érzi magát, és az orvosok is megnyugtató információkkal szolgáltak. Azt mondták, a tüdőgyulladásból már majdnem teljesen sikerült kigyógyulnia. A laborleletek azt igazolják, hogy az ezt okozó baktérium már nincs a szervezetében. Láza sincs, így néhány nap további rehabilitáció után remélhetőleg hazatérhet majd.

– idézi a portál ifjabb Mészöly Kálmánt.

Egyelőre nincs napirenden a műtét, ha hazatér és megerősödik, majd idővel lesz egy újabb vizsgálat, amely megállapítja, kell-e műteni vagy anélkül is kezelhető a probléma. Apu nagyon szeretne már kijönni a kórházból, nem bírja ezt a bezártságot, hogy egy helyben kell lenni. Szerencsére azért a jó kedélye sem hagyta el, hiszen a nővérekkel és velünk is viccelődik. Az ugratások nem maradnak el, ez is jelzi, hogy tényleg jobb a közérzete és a hangulata.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. május 8.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter kezet fog az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. május 8-án. Mögöttük Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.