Pályán kívül

Újpesti címerpara: a cégbíróság az anyaklubnak adott igazat

A személyiségi per után a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága is első fokon az anyaegyesületnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben a címervitában.

„Azzal, hogy a társaság taggyűlés tartása nélkül ügyvezetői hatáskörben döntött a címer lecseréléséről, nem tartja be a létesítő okiratban foglaltakat. Mindezért a bíróság a társaságot 300 ezer forint pénzbírsággal sújtja. Kötelezi a bíróság a társaságot, hogy külön felhívásra fizessen meg 100.000 Ft felügyeleti illetéket a Magyar Államnak” – olvasható a Újpesti Torna Egylet Facebook-oldalán kedd éjjel megjelent hírben.

Az UTE szerint az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a szurkolók elsöprő többsége, Újpest köztiszteletben álló személyiségei, díszpolgárai, az anyaegyesület (UTE), a fővárosi cégbíróság és a Fővárosi Ítélőtábla (jogerősen) is “ugyanúgy ítéli meg a címerkérdést”.

Mindezekre figyelemmel kérjük az Újpest FC-t és Roderick Duchatelet urat, hogy az újpesti közösség számára is megnyugtató módon, valamint a bírósági döntéseknek megfelelően állítsa vissza a tradicionális címerét csapatunknak

– áll az UTE közleményében.

Az Újpest FC július 3-án mutatta be új címerét, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.

A szurkolók tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit – Gyarmati Eszter akkori ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben „jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját”.

Duchatelet sajtótájékoztatón kijelentette, nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. Hozzátette, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.

Ezt követően fordult bírósághoz az UTE, ám első fokon elutasították keresetét a személyiségi jogi perben, másodfokon viszont az anyaegyesületnek kedvező döntés született.

„A futball kft. mindez idáig semmit nem tett a jogszerű állapot helyreállításáért. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy az UTE a bírósági határozat kézhez vételét követően megteszi a szükséges lépéseket a jogszerű állapot helyreállítása érdekében és szükség szerint végrehajtást kezdeményez” – fogalmaz közleményében az UTE.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik