Pályán kívül

Élet és halál között lebeg a fanatikus, akinek ellopta egy majom a kedvenc sapkáját

Az életéért küzdenek annak a balin élő floridai Jeff Swedenhjelmnek, aki miután egy majom ellopta kedvenc Pittsburgh Steelers-sapkáját, üldözőbe vette a tolvajt, de egy szerencsétlen mozdulat következtében 10 métert zuhant egy háztetőről, írja az AP a Northwest Florida Daily Newsra hivatkozva.

A helybéliek azonnal a segítségére siettek a pórul járt férfinak, kórházba szállították, ahol kiderült, súlyosabb a helyzet, mint gondolták.

A híradások szerint nagyon komoly gerincsérülést szenvedett, és jelen állás szerint mellkastól lefelé lebénult. A férfit most lélegeztetőgépen és mesterséges kómában tartják.

A család a közösség segítségét kéri a költségek fedezésére, és már több mint 36 ezer dollár (kb. 9,5 millió forint) gyűlt össze.

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bielik István / 24.hu

A Fidesz egyszerre két választást akar nyerni vasárnap

A Fidesz olyan vereséget mérne az ellenzékre, amelyet az őszig nem hever ki. A kormányoldal akár az összes EP-mandátum kétharmadát is megnyerheti, de rosszabb eredményt is elérhet, mint öt éve. Mutatjuk, min múlik ez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Britain's Prime Minister Theresa May announces her resignation outside 10 Downing street in central London on May 24, 2019. - Beleaguered British Prime Minister Theresa May announced on Friday that she will resign on June 7, 2019 following a Conservative Party mutiny over her remaining in power. (Photo by Tolga AKMEN / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.