Pályán kívül

Totti beiratkozott egy edzői tanfolyamra, de nem jár be

Francesco Totti, aki hosszú és sikeres futballista pályafutását a nyáron fejezte be, nem jár arra az edzői képzésre, amelyre beiratkozott.

Az olasz edzők szervezetének (AIAC) közlése szerint a visszavonult labdarúgó jelentkezett ugyan a tanfolyamra, amellyel UEFA B licences diplomát szerezhetett volna, de végül lemondott róla – legalábbis egyelőre.

„Francesco Totti bizonyította, hogy a pályán és azon kívül is nagy bajnok. Mivel nem volt lehetősége rendszeresen részt venni a kurzuson, a kollégái és a szervezők iránti tiszteletből nem élt a lehetőséggel, hogy edző legyen. Reméljük, hogy ez csak időleges” – áll az AIAC közleményében, amely úgy folytatódik:

Még ha csalódottak is vagyunk, reméljük, hogy Totti visszatér majd hozzánk.

Helyére a képzésben Simone Perrotta kerül, aki hozzá hasonlóan tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz válogatottnak.

A 41 éves Tottit az előző idény végén elbúcsúztatta klubja, az AS Roma, amelyben egész pályafutását töltötte, majd júliusban a játékos hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte a profi futballt.

Totti 1993-ban mutatkozott be az AS Roma felnőtt csapatában, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. A klub csapatkapitánya 25 év alatt 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel Paolo Maldini és Gianluigi Buffon mögött harmadik az örökrangsorban. 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ezzel Silvio Piola (274) mögött második. Olasz gólkirály volt 2007-ben, amellyel a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte. Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján. Visszavonulása után klubja kötelékében maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik