Pályán kívül

A FIFA nyilvánosságra hozta a Garcia-jelentést

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden bejelentette, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza azt a jelentést, amelyet Michael Garcia, a szervezet etikai bizottság vizsgálati részlegének korábbi vezetője a 2018-as és 2022-es világbajnokság rendezéséért folytatott pályázatokról készített. Garcia 18 hónapos vizsgálata során 75 személyt kérdezett ki azzal kapcsolatban, jogszerűen ítélték-e oda a jövő évi világbajnokságot Oroszországnak, illetve a 2022-es tornát Katarnak, vagy történt-e bármelyik esetben vesztegetés.

A FIFA azután jelentette meg a teljes jelentést a honlapján, hogy a német Bild elkezdte kiszivárogtatni a 2014-ben készült jelentés részleteit.

Az átláthatóság érdekében örülünk, hogy ez a jelentés végre nyilvánosságra került

– áll a közleményben. Hozzáteszik, így elejét veszik mindenféle hamis információ terjedésének.

Eredetileg – bár Garcia ezt kérte – nem hozták nyilvánosságra a teljes anyagot, hanem csak azt a 42 oldalas összefoglalót, amit a FIFA etikai bizottságának akkori első embere, a német Hans-Joachim Eckert készített. Akkor Garcia úgy fogalmazott, a kivonat – amely alapján az etikai bizottság nem talált semmi olyan jelet, ami miatt a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért folytatott pályázatot meg kellene ismételni – több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott.

Az akkori megállapodás szerint a teljes jelentést akkor lehetett nyilvánosságra hozni, ha minden vizsgálat lezárult az érintettekkel kapcsolatban.

A katari szövetség egyébként boldog a fejlemények miatt, mivel a 430 oldalas dokumentum nemcsak azt bizonyítja, hogy mindenben együttműködtek a nyomozókkal, hanem a megjelentek “tisztázzák pályázatuk becsületességét is”. A dokumentum szerint ugyan Katar kandidálási tevékenysége “nem mindenben felelt meg a FIFA etikai kódexében, vagy a pályázati szabályzatában leírtaknak”, de a jelentés enyhítő körülményként említi, hogy csak az együttműködésüknek köszönhetően derült fény ezekre a problémákra.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik