Pályán kívül

Muhammad Ali fiát nem akarták beengedni Amerikába

Még február elején történt, hogy Muhammad Ali Jr., a bokszlegenda fia édesanyjával, Khalilah Camacho-Alival Jamaicára utazott, hogy a Fekete Történelem Hónapja alkalmából tartsanak előadást. Visszafelé aztán megállították őket a Fort Lauderdale-i repülőtéren, mert

arabosan csengett a nevük.

Az USA Today cikke szerint Camacho-Ali felmutatott egy közös fényképet Muhammad Alival, őt ekkor elengedték. Muhammad Ali Jr.-t azonban összesen négy órán át a reptéren tartották, ennek felében arról faggatták, miért ez a neve, és hogy muszlim-e. Ő azt felelte, igen, muszlim vallású, ekkor pedig tovább folytatódott a kérdezz-felelek, és csak nagy nehezen engedték tovább.

Khalilah Camacho-Ali Muhammad Ali első felesége, Muhammad Ali Jr. Pedig 1972-ben született Philadelphiában, amerikai útlevele van. A család barátja, egyben jogi képviselője, Chris Mancini azt mondja, biztosak benne, hogy az eset amiatt történt, mert Donald Trump elnök januárban felfüggesztette a muszlim országokból érkezőknek a belépést az USA-ba.

A 2016 júniusában, 74 évesen elhunyt Ali Cassius Clay néven született, a hatvanas évek elején tért át az iszlám vallásra és vette fel a Muhammad Ali nevet. Utána már azt mondta, a Cassius Clay az ő rabszolga neve.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Germany's Chancellor Angela Merkel arrives for the third straight day of a European Union leaders summit in Brussels on July 2, 2019, for talks aimed at defusing fresh power struggles in a bid to fill the bloc's top jobs. (Photo by GEOFFROY VAN DER HASSELT / POOL / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.