Pályán kívül

Egy viszonylag új módszer segített Peterdi Imrén

Peterdi Imre (peterdi imre, )
Peterdi Imre (peterdi imre, )
A válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet a stroke-ja után.

Az orvosok szerint egy mindössze egy éve zöld jelzést kapott új eljárásnak köszönhető, hogy Peterdi Imre válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet március 4-i stroke-ja (agyi érkatasztrófa) után.

Ez két csapatsport, sok párhuzam van a hoki és a stroke kezelése között

– mondta a pénteki sajtótájékoztatón Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) orvosigazgatója, aki az új módszert a penicilin feltalálásának jelentőségéhez hasonlította. Elárulta, tavaly másik hetven beavatkozást végeztek hasonló eredménnyel, mint Peterdi esetében.

A katéteres vérrög-eltávolítást Szikora István osztályvezető főorvos ismertette, aki Peterdi esetében is végrehajtotta a műtétet. A beavatkozás lényege, hogy a combnál az érrendszerbe hatolva felvezetnek egy drótot a vérrög helyéhez és azon is átvezetik, majd mint egy “dugóhúzóval”, kihúzzák a véralvadékot, amely elzárta az agy megfelelő vérellátását. Szikora hozzátette, ezt a műtétet jelenleg öt helyen tudják elvégezni az országban, de mindenhol a nap 24 órájában.

Ezt a módszert nem minden stroke esetében lehet alkalmazni. Csak olyannál, amelynél egy nagy ér elzáródását okozza a vérrög. Kis ér elzáródása gyógyszeres kezeléssel történik

– mondta Szikora István, aki kifejtette, a legfontosabb, hogy hamar műtőasztalra kerüljön a beteg, mert ha kicsúsznak “a hatórás időablakból”, akkor vizsgálatra van szükség, van-e még értelme a műtétnek.

Peterdi március 4-én 12.45-kor észlelte a tüneteket és 17.06-kor, azaz kevesebb mint négy és fél óra múlva már a műtőben volt. A beavatkozás félóráig tartott. Az orvosok kiemelték, kiváló csapatmunka eredménye a sikeres műtét, mert Peterdi felesége azonnal hívta a mentőt, a rohamkocsi hamar a helyszínre ért és nagyszerűen látta el a feladatát a dunaújvárosi sürgősségi osztály és az ügyeletes neurológus is.

Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, ha a stroke tüneteit – mozgásbénulás, beszédzavar, erős fejfájás, látászavar – észleli valaki, akkor azonnal hívjanak mentőt.

A 185-szörös válogatott csatár szintén azt emelte ki, hogy szerencséjére felesége rögtön mentőt hívott, amikor észrevette, hogy fennakadt a szeme. Arról is beszámolt, még szükség van néhány vizsgálatra, hogy kiderüljön, mi okozhatta az agyvérzést, de valószínűleg az is hozzájárult, hogy túlhajszolta magát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik