Pályán kívül

12 éve halt meg Fehér Miklós

A magyar válogatott és a Benfica tehetséges támadója 2004. január 25-én vesztette életét.

A 24 éves futballista a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában összeesett a pályán, majd a kórházba szállítást követően meghalt.

A magyar idegenlégiós, akit José Antonio Camacho vezetőedző a 60. percben cserélt be, a rendes játékidő ráadásában kapott egy sárga lapot, majd mosolyogva tett két lépést, aztán lehajolt, megfogta két térdét, s összerogyott. A négy és fél órás boncolás során nem sikerült meghatározni, pontosan mi okozta a halálát.

Lejkó Dezső, a magyar labdarúgó-válogatott volt orvosa nem tudott arról, hogy szívproblémái lettek volna a labdarúgónak.

Négy éve ismertem Fehér Miklóst, előbb az utánpótlás-válogatottnál, majd a felnőttek között foglalkoztam vele, de ilyen jellegű problémái nem voltak. Nem tudok arról sem, hogy szervi bajokra vagy keringési problémákra szedett volna gyógyszert

– mondta Lejkó még 2004-ben.

Komoly veszteség érte a magyar futballt, hiszen egy fiatal, nagyon tehetséges játékos távozott az élők sorából, aki még fényes jövő előtt állt

– emlékezett Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség akkori elnöke.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Miklós halála a labdarúgás tragédiája, ezen belül természetesen a magyar futballé. Rendkívül kétségbeejtő dolog látni, amint egy fiatal játékos meghal a pályán. Két éve Dárdai Pál öccsét, Balázst veszítettük el hasonló körülmények között. Rövid időn belül másodszor kell átélnünk ezt a sokkot

– fogalmazott Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára Fehér halála után.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) levélben részvétét nyilvánította a Benficának és az MLSZ-nek. A helyi sajtó vezető helyen, drámai képekkel illusztrált, gyászkeretes cikkekben számolt be Fehér haláláról a tragédia másnapján. A sportlapok fekete színekkel nyomott címlapjukkal külön is jelezni kívánták, hogy a portugál labdarúgás egésze gyászolja a Benfica magyar futballistáját.

Az ottani szövetség (FPF) első embere, Gilberto Madaíl a portugál labdarúgás szomorú és gyászosan fekete napjának nevezte a vasárnapot.

Emlékére a Benfica szobrot állított és visszavonultatta a 29-es mezt. Győrben akadémiát neveztek el róla.

Szívünkben örökké élni fogsz. Nyugodj békében, Miki!

Fehér Miklós névjegykártya

született: Tatabánya, 1979. július 20.
magassága: 186 cm
súlya: 84 kg
végzettsége: érettségi
poszt: középcsatár (jobb lábas)
mezszáma: a Győrben 10-es és 9-es, az FC Porto-ban 15-ös, a Braga-ban 28-as, a Salgueiros-ban 26-os, Benficában 29-es
Első NB I-es mérkőzése: 1995/1996-os szezonban a Győr-Debrecen (1-3), 12 percet játszott

 

Utánpótlás válogatottak: 48 mérkőzés/18 gól

 

“A” válogatott: 25/7

 

Sikerei: 

  • 1997 legjobb ifjúsági játékosa
  • Bragával 4. helyezés és házi gólkirályi cím
  • Salgueirosszal 5. helyezés és házi gólkirályi cím
  • mesterhármas a válogatottban (Litvánia-Magyarország 1-6, 2000. 10.
    11.)
  • 2001-ben legjobb utánpótlás játékos, Puskás Ferenc-díj
  • portugál bajnoki cím
  • kétszeres Portugál Szuperkupa-győztes

 

Csapatai: Rába ETO, FC Porto, SC Salgueiros, SC Braga, Benfica

Ajánlott videó

Olvasói sztorik