Pályán kívül

Májusban kezdődik a tárgyalás Messi adócsalási ügyében

Az argentin labdarúgó és édesapja akár két év börtönbüntetést is kaphat.

Május 31-én kezdődik a bírósági tárgyalás Lionel Messinek, az FC Barcelona argentin futballistájának adócsalási ügyében.

A barcelonai bíróság szerdán június 3-át jelölte ki az eljárás zárónapjának, ám Messi ügyvédei az időpont módosítását kérték, ugyanis a Copa America éppen ezen a napon veszi kezdetét, így a vb-ezüstérmes játékos nem csatlakozhatna időben az argentin válogatotthoz.

Az ötszörös aranylabdás támadót édesapjával, egyben menedzserével együtt azzal vádolják, hogy 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

A nyomozást több mint két évvel ezelőtt indították meg, a játékos végig tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A vád szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – Uruguayban, Belizében, Svájcban és Nagy-Britanniában – bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Horacio Messi, a futballista édesapja azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén. Amennyiben őt és fiát bűnösnek találják a három rendbeli adócsalásban, akár két év börtönbüntetést is kaphatnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik