Pályán kívül

Nem Orbánt kérdezik a magyar fociról, Kleinheislerről, akadémiáról, szurkolók utaztatásáról

A Jobbik Balog minisztert sorozta meg, ő azonban lepasszolta a kérdéseket.

A Jobbik képviselői (Magyar Zoltán és Szilágyi György) arról kérdezték (volna) az emberi erőforrások miniszterét, hogy

Hány elkallódott vagy inkább szándékosan figyelmen kívül hagyott tehetség lehet Magyarországon, avagy hány Kleinheisler kispadozik?

A két ellenzéki politikus így idézte vissza válogatottunk sikerét.

Magyarország – Norvégia. Két csodás este, három leírhatatlan érzéssel magával ragadó magyar gól, melyek egyben a hőn áhított kijutást is eredményezték az Európa-bajnokságra.

Mint írták, hiba lenne azt gondolni, hogy már nincs is más dolgunk, csak várni a sorsolást (szombaton 18 órakor – a szerk.) és bízni abban, hogy a válogatott ugyanazt

a bátor, szívvel teli játékot fogja majd játszani az EB-n, mint a két pótselejtező mérkőzésen. Ha ez így lesz, akkor bármilyen eredmények is születnek majd a csoportmeccseken, bárki ellen, büszkék lehetünk rájuk és arra, amit elértek.

A siker árnyoldala: a Kleinheisler-ügy

Szerintük a kiemelkedő teljesítményt ugyanakkor beárnyékolja

annak a Kleinheisler Lászlónak az esete, aki az első mérkőzésen győztes gólt szerzett Oslóban.

A focista története a Jobbik szerint azt jelzi, hogy nem működik az akadémiai rendszer, amelynek egyik feladata éppen az lenne, hogy

ezeket a fiatalokat kiemelje és megvédje a hasonló helyzetektől.

Ehhez képest a valóságban a szakmának gyakran köze sincs a focihoz,

olyan emberek dolgoznak „szakemberként” a rendszerben, akiknek fontosabb az, hogy egy-egy gyerek pénzért játsszon, mint az, hogy a legtehetségesebbek megmutathassák magukat. Akik ilyen módon el is tűnnek a „süllyesztőben.

Egyre kevesebb valóban tehetséges gyerek tud kiemelkedni a magyar utánpótlásból, ezért a Jobbik választ vár, hogy a kormány mit tesz azért, hogy „az igazi tehetségek ne tűnjenek el? Mit kíván változtatni az utánpótlás nevelési és az akadémiai rendszereken? Miként akar nyomást gyakorolni azért, hogy az MLSZ érdemben foglalkozzon a Kleinheisler Lászlóhoz hasonló történetekkel?

Büszkeségtől dagadó magyar lélek

Balog Zoltán miniszter lepasszolta a kérdéseket államtitkárának. Rétvári Bence pedig az alábbi választ adta.

Valóban felemelő érzés volt a Magyarország – Norvégia mérkőzést megtekinteni, és bízom abban, hogy minden magyarnak büszkeség töltötte el lelkét. Hosszú út vezetett idáig, és sokan nem is hittek benne.

Bezzeg ők, hiszik és vallják, hogy a kormány törekvése az utánpótlás-nevelés kiemelt támogatásával, a hiányzó infrastrukturális feltételek biztosításával hosszú távon hozzájárul élsportunk nemzetközi eredményességéhez a labdarúgás esetében is.

Stadion is kell, TAO is, akadémia is…

Az államtitkár szerint a kijutás az Európa-bajnokságra ennek csak az első állomása.

A labdarúgás utánpótlás-nevelés területén az elmúlt időszakban jelentős előrelépést tettünk köszönhetően a látvány-csapatsportok támogatási rendszerének, az Akadémiai és a Bozsik Programnak.

Négy év alatt 50 ezer fővel nőtt az igazolt labdarúgók létszáma, az mára meghaladja a 200 ezer főt. Rétvári Bence szerint ez olyan eredmény, ami igazolja az MLSZ erőfeszítéseit, ezért a kormány nem „nyomást” akar gyakorolni a szövetségre, hanem inkább szoros szakmai együttműködéssel segítené munkáját. Az államtitkár abban bízik, hogy

Kleinheisler László is példaként tud szolgálni utánpótlás-nevelés korosztályos társai számára mutatva azt, hogy van értelme a kitartó munkának, a legjobbak előtt nyitott a lehetőség a feljebb jutásra.

Öngól volt a kártya

A Jobbik képviselői kérdeztek még.

A Kormány vagy az MLSZ segíti-e a magyar szurkolók kijutását az Európa Bajnokságra és ha igen, milyen eszközökkel?

Erre azért voltak kíváncsiak, mert úgy vélik, az elmúlt években a magyar szurkolók ellen

számos merényletet követett el a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Kormány is azzal, hogy bűnözőnek tekintette őket.

Az ellenzéki politikusok szerint emiatt konganak az új stadionok az ürességtől. Mint írták, még Csányi Sándor is bevallotta, hogy „a szurkolói kártya melléfogás volt”. Szerintük ideje lenne „törleszteni”, olyan gesztust várnának az MLSZ-től, amely visszacsalogathatja az ultrákat is a stadionba. Ilyennek tartanák, ha a szövetség anyagilag is segítené a szurkolók ki- és hazautazását Franciaországba. Szerintük ez jó lehetőség kenne a kormánynak is, hogy értelmesen segítse a válogatott szereplését.

Nem is bűnözők

Balog miniszter helyett erre is államtitkára válaszolt. Rétvári Bence határozottan visszautasította az ellenzéki képviselők vádaskodásait.

A Kormány és az MLSZ sem tekinti bűnözőknek a szurkolókat. Célunk a sportrendezvények biztonsága terén mindig is egyértelmű volt; a biztonságos, családbarát szurkolás feltételeinek biztosítása.

Az államtitkár sajnálatosnak tartja, hogy a rendbontó szurkolók azonosíthatóságának kérdését a Jobbik mindig a „kötelező” szurkolói kártya bevezetésével azonosította, pedig a kormány azt nem is tette kötelezővé, csak a bevezetés lehetőségét biztosította. Rétvári Bence szerint ezt még hangsúlyosabbá teszi az a törvényjavaslat, amelyről jelenleg is tárgyal az Országgyűlés.

A törvényjavaslat széleskörű, a szurkolói csoportok bevonásával történő egyeztetés eredménye, amelyet a Kormány is támogat.

Egyrészről racionalizálja a mérkőzések minősítési eljárását, másrészt még egyértelműbbé teszi, hogy a klubkártya kiváltásáról a mérkőzést szervező sportszervezet saját hatáskörben dönt, annak kiváltása a törvény alapján automatikusan nem kötelező.

Rétvári bízik benne, hogy a Jobbik támogatja majd a beléptetési rendszer javítását szolgáló kezdeményezést, amely könnyíti a hétvégi meccsre járást. Mint írta, a szurkolók kiutaztatása az Európa-bajnokságra az MLSZ ügye, de a kabinet bízik benne, hogy minél többen szurkolhatnak “– akár a helyszínen is – a magyar csapatnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik