Pályán kívül

Oscar Pistorius szabadlábon

A dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság múlt csütörtökön szándékos emberölésre változtatta a paralimpiai bajnok elleni eddigi ítéletet. Az első fokon megítélt öt év helyett így minimum tizenöt éves börtönbüntetésre számíthat barátnője, Reeva Steenkamp 2013-as brutális meggyilkolása miatt.

A bbc.com keddi híre szerint Oscar Pistorius jogi képviselője kedden fellebbezést nyújtott be és azt reméli, óvadék ellenében, testén jeladóval, továbbra is házi őrizetben maradhat védence.

Nos, a pretoriai felső bíróság, egy 690 amerikai dollárnak (közel 200 ezer forint) megfelelő összeg ellenében jóváhagyta mindezt, azzal a kiegészítéssel, hogy Pistoriusnak nagybátyja pretoriai házában kell tartózkodnia, a házat csak reggel hét óra és déli 12 óra között hagyhatja el, maximum 20 kilométeres távolságra, és elektronikus nyomkövetőt kell viselnie – jelentette be Aubrey Ledwaba bíró.

A Pistorius-ügyről itt olvashat el minden információt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik