Pályán kívül

Letette az italt Gyurta edzője

Szeles-Sandor(650x433)(1).jpg (Array)
Szeles-Sandor(650x433)(1).jpg (Array)

Tíz kilótól megszabadult Széles Sándor, aki így érzi jól magát a bőrében.

Óriási pórt kavart a hír, amikor a 2013-as barcelonai vizes világbajnokságról hazaküldték Gyurta Dániel edzőjét, Széles Sándort.

Tanítványa akkor kiállt az edzője mellett, aki most két év elteltével a Blikknek nyilatkozva elmondta: Három hónapja egy korty alkoholt sem ivott. Elvonási tünetei sincsenek, és ahogyan ő fogalmazott: „Pusztán le kellett mondanom valamiről, ami olykor jólesett”.

Fotó: MTI

Az elmúlt három hónapban tíz kilót veszített súlyából az edző, aki így sokkal jobban érzi magát, mint korábban bármikor. A kezelések hatására letette a gyógyszereket. A havi rendszeres kontrollvizsgálat eredményei pedig egyre jobbak.

Orvosi tanácsra csak a márciusi edzőtábort nem töltötte tanítványa mellett, előtte és utána is végig ott volt vele. Gyurta magánléti problémája – a MOB elnök lányával, Borkai Petrával való szakítása – nem látszik meg a sportoló edzésmunkáján Széles szerint: „Ugyanolyan az edzéseken, teszi a dolgát, és viccelődik. Készülünk az országos bajnokságra és a vb-re.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik