Pályán kívül

Angliában hagyománya van a meztelenkedésnek

Pucer-atletak(960x640).jpg (pucér atléták,)
Pucer-atletak(960x640).jpg (pucér atléták,)

A lehető legegyszerűbb módját választják a szigetországban annak, hogy pénzzel segítsenek másokat. Évről-évre meztelen fotókkal ellátott naptárakat készítenek. Az ötlet rémegyszerű és jól is működik.

Angliában szinte hagyománnyá vált, hogy meztelen képekkel telitűzdelt naptárakkal próbálnak meg segíteni bizonyos szervezeteknek a sportolók.

Idén februárban jelent meg a liverpooli egyetem női rögbi csapatának naptára, amellyel a hatéves Joining Jacknek próbálnak segíteni. A Wiganben élő gyermek izomsorvadásban szenved, amelynek kezelése súlyos anyagi terheket ró a szülőkre. Eddig nagyjából 2000 fontot sikerült összegyűjteni a beteg kezelésére.

 Fotó: Liverpool Echo

A tavalyi év végén jelent meg a Warwick-i egyetem női kajakozóinak sorozata. A diáklányok a rák elleni küzdelmet próbálták támogatni. Az akció nagyon nagy sikereket ért el, hiszen több mint 3000 fontot gyűjtöttek össze a fiatal sportolók.

 Fotó: thenug.com

Az oxfordi egyetem diákjai a tavalyi év elején szerveztek megmozdulást, hogy két nemzetközi oktatási intézményen felül, azoknak is segítséget nyújtottak, akik nem mindennap jutnak élelemhez. A kampány során az iskola körülbelül 100 ezer fontot adományozott.

 Fotó: thetrentonline.com

A Cardiff-i egyetem sportolói 2013 végén szerveztek megmozdulást a jó ügy érdekében. A diákok egy mentálisan sérültekkel foglalkozó szervezetet támogatták azzal, hogy meztelen képeikkel díszített naptárakat árultak. Az elmúlt három évben az iskola több mint 10 ezer fontot adományozott jótékony célra.

 Fotó: cardiff.tab.co.uk

A nottinghami női lovaspólócsapat értelemszerűen a lovak mellett kampányolt. A lányok egy állatmenhelyet támogattak csodás képeikkel.

 Fotó: tab.co.uk

A végére pedig jöjjön egy kevésbé boldog történet. 2011-ben a Doncaster Rovers kabalaállataként dolgozó Tracey Chandlerről fehérneműs képek jelentek meg egy országos napilapban. A hölgy a gyermekek bántalmazására szerette volna felhívnia a figyelmet a fotósorozattal. A dráma azonban másnap következett, amikor e-mailt kapott az angol csapattól, hogy ilyen munkaerőre nincs szükségük. Az esetben a duplacsavar, hogy a klub néhány hónappal azelőtt egy hasonló kampánnyal jótékonykodott, másrészt a kabalaállatként dolgozó nő ingyen, pusztán szurkolói elhivatottságból végezte a munkáját.

Fotó: bustedcoverage.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik