Pályán kívül

Héraklész Gála: ők voltak a legjobbak 2014-ben

héraklész gála (héraklész gála)
héraklész gála (héraklész gála)

Tóth Krisztián cselgáncsozó és Kárász Anna kajakozó érdemelte ki 2014. legjobb utánpótláskorú sportolójának járó elismerést, amelyet a csütörtök este megtartott XI. Héraklész Díjátadó Gálán adtak át.

A rendezvényen a tavalyi korosztályos és felnőtt Európa- és világbajnokságain, valamint a nankingi ifjúsági olimpián legeredményesebben szereplő utánpótláskorú versenyzőket, valamint edzőiket díjazták.

A gálát harmadszor rendezték meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében, a helyszín ezúttal is a Budapesti Kongresszusi Központ volt. Borkai Zsolt, a MOB elnöke köszöntőjében azt mondta: “ma este tulajdonképpen a jövő bajnokait köszöntjük, akikre már eddig is büszkék lehettünk.”

Fotó: MTI

A spotvezető hozzátette: a magyar utánpótlássport erejét jól mutatja a fiatalok által 2014-ben megnyert több mint 50-50 arany- és bronzérem, valamint a sok tíz ezüstérem. Emlékeztetett arra, hogy a MOB közgyűlése a múlt héten a szervezet életének legfontosabb döntését hozta meg, amikor a 2024-es olimpia megrendezését javasolta Budapestnek és Magyarországnak.

“Minden versenyző álma kijutni egy olimpiára, főleg olyanra, amelyet hazájában rendeznek. Ezek a fiatal sportolók 2024-ben is ott lehetnek” – hangsúlyozta az elnök.

Nébald György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) főosztályvezetője a Héraklész Programot a magyar sport egyik sikersorozatának nevezte, és megjegyezte: biztos abban, hogy ez a sorozat folytatódni fog.

A fiúknál Tóth Krisztián, a KSI cselgáncsozója junior világbajnoki címe mellett a felnőtt vb-n második, az Eb-n pedig harmadik lett. A lányoknál  Kárász Anna, az EDF Démász Szeged kajakosa – aki betegsége miatt nem vett részt a gálán – a felnőtt és az U23-as vb-n is két-két aranyérmet nyert, emellett a felnőtt Eb-n is begyűjtött egy-egy első és második helyezést. Az ifjúsági olimpiai bajnok cím egyik nemnél sem volt elegendő az elsőséghez.  

Fotó: MTI

A maximum négyfős, úgynevezett kiscsapatok versenyében a lányoknál a Stollár Fanny, Gálfi Dalma, Udvardy Panna összeállítású, U16-os fedettpályás és szabadtéri Európa-bajnok női teniszválogatott lett a legjobb. A fiúknál ugyanebben a kategóriában a Bányai Zsombor, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor és Hamar Balázs összetételű, junior világ- és Európa-bajnok párbajtőrcsapat érdemelte ki az első helyet.

A nagycsapatoknál csak egy díjat osztottak ki, itt a világbajnokságot nyert U18-as fiú vízilabda-válogatott bizonyult a legjobbnak.

A 2001-től működő, Héraklész Bajnok- (14-18 évesek) illetve Csillagprogram keretében (18-23 évesek), húsz sportágban évente közel 1800 tehetséges sportoló részesül rendszeres állami támogatásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik