Pályán kívül

Mocsai: Arra emlékszem, hogy egy szürkeség megjelenik

Mocsai Tamás tavaly novemberben agyrázkódást szenvedett, de már köszöni, jól van. Sőt, autót is vezet, félelem nélkül.

Az ifjabbik Mocsai 2014-ben befejezte pályafutását, Felsőmocsolád polgármesterének választották, menedzseri pozíciót kapott az édesapja által vezetett Nemzeti Kézilabda Akadémián.

2014. novemberében a 67-es út gyorsforgalmi szakaszán haladt autójával, amikor Rádpusztánálegy tehénnel ütközött és súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

„Annyira emlékszem a balesetből, hogy előttem valami szürkeség megjelenik. Háromnegyed hét táján mentem, már sötét volt a hatvanhetes úton. Aztán homályos minden, és arra emlékszem, hogy úton vagyok Kaposvár felé a mentőautóban” – mesélte a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Mocsai.

Fotó: MTI

Hozzátette, a homlokán lévő 14 centiméteres heg szépen gyógyul, azonban időszakosan erős fejfájások gyötrik, az elmúlt napokban pedig újabb tünet jelentkezett nála.

“Érdekes módon bizsereg a kezem. Ez most jelent meg, ahogy elkezdtem dolgozni. Ki kell vizsgálni, hogy ennek mi is az oka” – mondta.

Elárulta azt is, hogy a vezetés hozzátartozik a minden napjaihoz, és nem fél volán mögé ülni, csak óvatosabb.

“Rengeteg feladatom van az akadémián és polgármesterként is. Nagyon sokat kell dolgoznom azért, hogy megfelelő szintű minőségi munkát folytassak. Lehetséges, hogy ez a baleset arra utal, vissza kell lépni. Arra törekszem, hogy jobban meg tudjam szervezni a mindennapjaimat, és türelemmel tervezzem meg a feladataimat.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik