Pályán kívül

Öt hónapja nem választottak Nemzet Sportolóját

Grosics Gyula halála után a Nemzet Sportolói még mindig nem döntöttek arról, ki kerüljön be közéjük tizenkettediknek.

A legendás kapus júniusban hunyt el, azóta viszont eltelt 146 nap, eddig pedig még sosem kellett ennyi idő, hogy kiderüljön, ki veheti át a megüresedett helyet a Nemzet Sportolói között – írja a Blikk.

Korábban 70-80 nap elég volt a döntéshez, és eddig csak egyszer kúszott száz fölé a számláló, pont amikor Grosics és Buzánszky Jenő került be Polyák Imre helyére. A Nemzet Sportolója egyébként csak az lehet, aki elmúlt 60 éves, kimagasló sporteredményeket ért el, de később vezetőként is fontos szerepe volt a sportban.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

“Simicskó István sportot felügyelő államtitkár értesít majd bennünket, úgy hiszem, hogy november utolsó napjaiban születhet döntés” – mondta a Blikknek Kárpáti György, korábbi vízilabdázó, utalva arra, hogy a tagokat az államtitkárnak kellene összehívnia.

A sporttörvény megváltozásával, mostantól a tagok javasolnak egy nevet. Ezt a miniszter a kormány elé terjeszti, ha pedig ott elfogadják, akkor a Magyar Olimpiai Bizottság folyósítja az életjáradékot. A havi 500 ezer forinttal járó díjra a szövetségek is ajánlhatják a legjobbakat. A lap úgy tudja, a vívóknál nem adták le a korábbi köztársasági elnök, Schmitt Pál nevét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik