Pályán kívül

Az államügyész börtönben akarja látni Pistoriust

Szerdán a védelem utolsó tanúja került sorra a Pistorius-perben.

Kemény napot zártak Pretoriában. Gerrie Nel államügyész meghallgatta Annette Vergeert, aki immár 28 éve Pistorius pártfogója – írja a L’Équipe.

Vergeer hangsúlyozta, mivel Pistorius mindkét lábát amputálták, így embertelen lenne börtönbütetést kiszabni rá. Nel erre felolvasta a törvénykönyv ide illő paragrafusát, melyben az áll, hogy a foglyokat egészségügyi állapotuk miatt magánzárkában is lehet tartani. Nel szeretné, ha az ex-paralimpikon börtönbe kerülne, ugyanis a hároméves házi őrizet és a közmunka szerinte enyhe büntetés lenne a számára.

Fotó: Europress fotóügynökség

Ezt követően Barry Roux, Pistorius ügyvédje beszámolt a védence által Reeva Steenkamp családjának adott pénzösszegekről.

Pistorius 27 ezer eurót fizetett volna az áldozat hozzátartozóinak pénzügyi kártérítés gyanánt, ám ők ezt visszautasították, mondván véres pénzt nem kérnek.

Ugyanakkor a sportoló 2013 márciusa és 2014 szeptembere között havonta 430 eurót utalt át a Steenkamp-család számlájára, amit állítólag vissza szeretnének neki fizetni.

Fotó: Europress fotóügynökség

Rövid szünet után újraindították a tárgyalást Kim Martin, az áldozat unokatestvérének vallomásával. Kim könnyek közt beszélt Reeva gyerekkoráról és családja gazdasági nehézségeiről, majd a tárgyalást elnapolták csütörtökre.

Thokozile Masipa bírónő a múlt hónapban ejtette a szándékos emberölés vádját Pistorius ellen, és gondatlanságból elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik