Pályán kívül

Imádkozásért büntették meg az amerikaifocistát

A kedd hajnali NFL mérkőzésen a Kansas City átgázolt a New Englanden. A Chiefs védője, Husain Abdullah touchdownja után térdre borult, hogy elmondjon egy imát, ám ezért megbüntették a csapatát.

A Kansas City nagyon sima, megalázó verést mért a Tom Brady vezette bostoni alakulatra, így jelenleg mindkét csapat 2-2-es mutatóval áll négy hét után.

A mérkőzés legérdekesebb jelenete az volt, amikor Brady Danny Amendola felé passzolt, ám a labdát a levegőből lehalászta Abdullah, és visszavitte a célterületen belülre, hat pontot szerezve a hazaiaknak.

 Abdullah imáját nem nézték jó szemmel
Fotó: Europress Fotóügynökség

A TD után a védő térdre borult, homlokát a földre tette és elmondott egy imát, mivel szigorúan tartja a muszlim vallást. Ezt viszont nem nézték jó szemmel a bírók, és túlzott ünneplésre hivatkozva 15 yardos büntetést szabtak ki a Chiefsre.

Mike Pereira az NFL-bírók korábbi elnöke egyszer elmondta, soha nem büntetné meg azokat a futballistákat, akik térdre borulva gyorsan elmondanak egy imát az end zone-ban, mivel ezzel nem akarnak még inkább reflektorfénybe kerülni.

 Marshall viszont megúszta…
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A liga szabályzata kimondja, hogy az előre megkoreografált, vagy a túlságosan is látványos ünneplést ilyen módon büntetni kell, ám a döntés azonnal felborzolta a kedélyeket, mivel az imádkozás nem számít ilyennek.

 … ahogy Jennings is
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az amerikai sajtó kiemeli, hogy több keresztény NFL-játékos is szokott térde rogyva, az ég felé emelet kezekkel Istenhez fohászkodni, így akkor ezt is szankcionálni kellene: korábban Brandon Marshall, a Chicago Bears játékosa is így ünnepelt, de Greg Jenningst, a 2010-es döntőn szintén nem büntették meg imádkozás miatt.

Arról egyelőre nincs hír, hogy Abdullah kap-e utólagos pénzbüntetést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik