Pályán kívül

Oscar Pistoriust emberölésért elítélték

A pretoriai bíróság pénteken gondatlanságból elkövetett emberölés vétkében bűnösnek találta Oscar Pistoriust, aki tavaly négy lövéssel végzett barátnőjével.

A csütörtöki tárgyaláson a vádlottat felmentették a szándékos emberölés vádja alól, pénteken azonban folytatódott az ítélethirdetés, melyen Thokozile Masipa bírónő előbb két korábbi esettel foglalkozott.

Pistorius először egy autó napfénytetőjén lőtt a levegőbe, de mivel a tanúk vallomásai eltérőek voltak, ebben a vádpontban felmentették őt.

Másodszor egy étteremben biztosította ki a fegyverét, amely – a paralimpikon elmondása szerint véletlenül – elsült. Darren Fresco vallomását elfogadta a bíróság, ebben a nyilvános fegyverhasználatban végül bűnösnek találták Pistoriust.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Ezt követően a lőszerbirtoklás vádja következett, de mivel a vádnak nem sikerült bizonyítani a szándékosságot, így felmentették ebben a vádpontban az exsportolót.

Masipa bírónő ezután rátért a gyilkosságra. Elmondta, Reeva Steenkamp megölésénél is felelőtlenül járt el Pistorius, így gondatlanságból elkövetett emberölés vétkében elítélték őt.

Pistorius némán hallgatta végig az ítéletet, családja sem kommentálta az elhangzottakat.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Azt egyelőre nem tudni, milyen büntetést kap a parasportoló. A dél-afrikai jogrendszer szerint akár 15 évet is kaphatna, minimuma nincs, felfüggesztett is lehet. A második vádpontért öt évet ülhet.

Rövid szünet után Barry Roux ügyvéd kérvényezte, hogy a végleges ítéletig Pistorius szabadlábon legyen. 

Gerrie Nel államügyész úgy véli, hogy mivel Pistorius egy ártatlan nő halálát okozta, komoly börtönbüntetést kell rá kiszabni. Hozzátette, fennáll a veszély, hogy az elítélt öngyilkos lesz.

Körülbelül 12 óra 45 perckor folytatódik a tárgyalás, ekkor döntik majd el, hogy óvadék ellenében elengedik-e a végleges ítéletig Pistoriust.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik