Pályán kívül

Szabadult a börtönből Farkas Péter

Az olimpiai bajnok birkózó péntek reggel hagyhatta el a Kozma utcai börtönt, ahol kábitószerrel való visszaélés miatt kellett ülnie.

Velős pacallal és bulival várják Farkas Pétert

Farkas 1992-ben olimpiai aranyérmet nyert Barcelonában, majd más irányt vett élete. 2001 és 2004 között a gyanú szerint kábítószer-ültetvényt üzemeltetett testvérével egy budapesti ingatlan pincerendszerében.

A Farkas testvérek cannabist termesztettek a rejtekhelyen, amiből marihuánát állítottak elő. Az ingatlan víz- és villanyszámlája pont ezért nőtt évről évre több milió forinttal.

Fotó: RTL Klub

A bíróság először felmentette Farkas Pétert, ám 2008-ban első fokon már öt év fegyházra ítélték. A testvérpár az ítélethirdetés szünetében kisétált a bíróságról, majd másfél évig szökésben voltak, ezért hét évre súlyosbították Péter büntetését.

Az olimpiai bajnok sportoló később kétszer is perújítást kezdeményezett, de a bíróság mindkétszer elutasította, mondván, alaptalan a kérelem.

Az ítélet után a MOB és a parlament megfosztotta az olimpiai bajnokoknak járó életjáradéktól Farkast, Sólyom László akkori köztársasági elnök pedig visszavonta állami kitüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik