Pályán kívül

Borral várja Mourinhót Lipcsei

A Ferencváros egykori kiválósága a Portóban ismerte meg a portugál szakembert.

“Tokaji aszúval lepem majd meg José Mourinhót és a Chelsea másik három portugálját” – mondta el a Blikknek Lipcsei.

A Ferencváros vasárnap a Chelsea ellen avatja fel vadonatúj stadionját. A Fradi U21-es csapatának trénere 1995 és 1998 között volt a Porto játékosa, abban az időszakban Mourinho – a londoniak menedzsere – a portugál gárda másodedzője volt.

Fotó: MTI

“Még a Real Madrid irányítójaként hívott meg a spanyol csapathoz tanulmányútra, ám amióta visszament a londoni együtteshez, nem tartjuk a kapcsolatot. Nekem a madridi elérhetőségei vannak meg, de bízom benne, ha vasárnap találkozunk, megkapom tőle a mostanit is. Remélem, a jövőben is tartjuk majd a kapcsolatot” – tette hozzá a korábbi magyar válogatott labdarúgó.

Lipcsei elmondta, a Groupama Aréna vasárnapi gálameccsén nem az eredmény lesz a fontos.

“Egy gyönyörű arénában játszhat mostantól a Fradi és a létesítményt olyan világhírű csapattal avatjuk fel, mint az elmúlt esztendőkben Bajnokok Ligáját és Európa-ligát nyerő Chelsea. Örök emlék marad ez a nap azoknak, akik kilátogatnak.”

A várva várt összecsapásra egyébként pénteki információk szerint rohamosan fogynak a jegyek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik