Pályán kívül

Posztumusz tüntették ki Rakaczki Bencét

A fiatalon elhunyt labdarúgó édesapja, Rakaczki János vette át a Miskolc Város Sportjáért elnevezésű díjat.

A dvtk.eu tudósítása szerint május 11-én, vasárnap tartották Miskolc Város Napját, ez alkalomból posztumusz kitüntették Rakaczki Bencét. Miskolci Nemzeti Színházban a város polgármestere, Kriza Ákos adta át a Miskolc Város Sportjáért elnevezésű díjat, amelyet a tragikusan fiatalon elhunyt hálóőr édesapja vett át.

Rakaczki Bence 2012-ben, 18 évesen került be a DVTK felnőtt keretébe és a diósgyőriek utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a csapat kapuját. A tehetséges kapus a bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat során pedig kiderült: a fiatal kapuvédő leukémiás.

Rakaczki Bence január 16-án halt meg.

A díjról

Miskolc képviselő-testülete 1992-ben döntött úgy, hogy május 11-én lesz Miskolc Város Napja, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet Ferenc József.

Az ünnepet 1993 óta rendezik meg, s hagyománnyá vált, hogy május 11-én, a Miskolci Nemzeti Színházban tartott ünnepi közgyűlés keretében évente elismeréseket adnak át azoknak, akik jeles eredményeket értek el a tudomány, a kultúra, az oktatás, a művészet, a sport, illetve a közélet más területein, tevékenységükkel öregbítették Miskolc jó hírnevét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik