Pályán kívül

Bundaügy: kizártak az eljárásból egy ügyvédet

Helmeczy-Laszlo(960x640).jpg (helmeczy lászló, )
Helmeczy-Laszlo(960x640).jpg (helmeczy lászló, )

Dr. Helmeczy László 2009-ben ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést, most a védelmet látja el.


Fotó: MTI

A Blikk azt írja, hogy kizárták a büntetőeljárásban való részvételből dr. Helmeczy László ügyvédet, aki a hazai focifogadási botrány diósgyőri és siófoki szálán védi a korábbi nyíregyházi tulajdonos, K. Ferencet. Azért, mert Helmeczyvel kapcsolatban összeférhetetlenség derült ki, 2009-ben ugyanis ő volt a bundaügy kirobbantója, mint a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke.

„Eljárásjogilag igazuk van azoknak, akiknek feltűnt ez a kettősség, tudomásul is veszem a bírónő nem jogerős végzését, de azt azért hozzá kell tennem, hogy másképp látom a történetet. Az kétségtelen, a feljelentő nem lehet egy személyben védő is, de az én védencemet olyan meccs kapcsán vádolták meg, amelyet az ügy kirobbanását követően rendeztek meg” – mondta a bulvárlapnak Helmeczy.

Az ügyvéd fellebbezett az ítélet ellen, a beadvány elbírálásáig helyettesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik