Pályán kívül

Meghalt a Fradi legendás kapusa

Sport24
Sport24

2014. 04. 08. 08:49

Életének 88. évében elhunyt Henni Géza, aki a két ősi rivális, a Fradi és az Újpest hálóját is védte.

Henni Géza 1926. november 26.-án született Kiskunhalason. Ott is ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, a helyi MOVE csapatában védett. 1945-ben került a Ferencvároshoz, ahol tagja volt az 1948–1949-es bajnokcsapatának.

Fradi csapatkep 1949 (fradi csapatkép 1949)

Deák, Rudas, Budai, Kocsis, Kispéter, Szabó, Dékány, Czibor, Henni, Lakat, Mészáros – Fradi bajnokcsapat 1949
Forrás: ulloi129.wordpress.com

1950-ben az örök riválishoz, az Újpesthez igazolt, ahol 1956-ig védett.  A válogatott mezét 16 alkalommal ölthette magára. A forradalom alatt Amerikába emigrált. Edzősködött, a Houston Stars proficsapatánál és az a megtiszteltetés érte, hogy 1965-67 között irányíthatta az USA nemzeti tizenegyét is.

2013-ban  beválasztották a New England-i futball Hírességek Csarnokába.

Henni Gézát április 11-én, helyi idő szerint reggel 10 órakor búcsúztatják a sarasotai St. Martha katolikus templomban.

Amikor 4 magyar játszott az amerikai válogatottban

És az edzőjük is magyar volt – Henni Géza. Henni Amerikában sosem látott magasságokig jutott edzőként, ő felügyelte az egész Amerikai labdarúgást a válogatottaknál az ifjúságitól az olimpiain át a felnőtt válogatottig. Volt, hogy négy magyar is játszott a nagyválogatottban, mind emigrált magyarok: Gerley Viktor kapus, Cziotka András jobbhátvéd mellett szót kapott Reszneki Tibor és Pál József is. Kevés nagy eredménye volt a csapatnak, de 1967-ben sikerült legyőzni a nagy rivális Kubát – mintha mi győztük volna le a Szovjetuniót (ami a 60-as, 70-es években nem nagyon sikerült). Henni 1996-ban került be az amerikai labdarúgás legendás alakjait megörökítő dicsőség csarnokába, Hall of Fame-be.

Ilyen volt az amerikai foci 1967-ben:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.