Pályán kívül

Maradandó károsodástól féltik Törőcsiket

Törőcsik Andrást kórházba kellett szállítani. Az Újpest ikonját megoperálták, ésegy vérömlenyt távolítottak el az agyából.

Az 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgó hétfőn egy névnapi partin vett részt, ahol elesett és beütötte a fejét.

Barátja, Polonkai Zoltán csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy Törőcsiket vélhetően pénteken vagy szombaton felébresztik.

Polonkai a Sport Klub Dodzsem című műsorában újabb információkat árult el a legendás csatár állapotáról: egyelőre még nem tudni, szenvedett-e maradandó károsodást Törő – írja az nso.hu.

„Én azt tudom elmondani, amit láttam, illetve láttunk az Andris nővérével, hogy egy vérömlenyt távolítottak el az agyából, és most mélyaltatásban van, és hogy holnapután megpróbálják felébreszteni. Én azt gondolom, hogy ez jó jel, és hogy az orvosok mindent elkövetnek a teljes gyógyulásért” – nyilatkozta csütörtökön Polonkai.

Fotó: MTI

„Ami az interneten megjelent, hogy névnapi rendezvényen volt, innen továbbgondolja mindenki hogy biztos nem vizet  ivott. Az is lehet hogy vizet ivott, és az is lehet hogy alkoholt. Nem, tudom… Csak annyit tudok hogy én elég sokat jártam a Törőékhez, három éve is volt neki egy balesete, kora reggel elesett amikor az anyukája felmosott. Utána történt az az agyműtétje, amit évekkel ezelőtt végeztek rajta. Akkor történt valami nála, se most ennek a végére akarok járni, hogy hogy lehet az, hogy az egyik pillanatról a másikra elesik” – folytatta Polonkai, aki szerint nem azért esik el ilyen gyakran Törőcsik, mert alkoholt fogyaszt.

„Ez egészen biztos, hogy nem. A két évvel ezelőtti agyműtétje a Honvéd korházban, teljesen jól sikerült. De mi, akik közel álltunk hozzá, és a családja észrevettük, hogy valami megváltozott a viselkedésében. Azelőtt ő sohasem volt agresszív, most sem ez a jellemző, de vannak pillanatai, amikor nem úgy válaszol. Tehát aki ismeri, az tudja, hogy akkor valami megváltozott, és reméljük, hogy ennek megtalálják az okát. Az orvos valamelyest megnyugtatott bennünket, hogy nincs közvetlen életveszély, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Törő nem szenvedett-e maradandó károsodást. Az is jó jel, hogy mozog keze-lába, úgyhogy egyelőre bizakodunk. Bizakodunk a gyógyulásban, a mihamarabbi felépülésében.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik