Pályán kívül

Gyermekeket molesztált a bajnok tornász

torna (torna)
torna (torna)

Liu Zhiqiang zárt ajtók mögött tartott edzéseket fiatal tehetségeknek a közép-kínai Hunan tartományi iskolában, egy idő után ez vált furcsává a helyieknek.

Az iskolából számos jó tornász került már ki az évek során, köztük tizenöt világbajnok és hat olimpiai bajnok, így a legismertebb Liu Xuan és Li Xiaopeng is.

Ugyanakkor most nem egyszerű a helyzete a tornászsulinak, hiszen a rendőrség még tavaly novemberben őrizetbe vette a korábbi kínai bajnok Liu Zhiqiangot, aki a vád szerint legalább hat kislányt molesztált a tréningeken – olvasható a shanghaidaily.com-on.

A botrányra ugyanakkor egészen idáig nem derült fény, ugyanis a helyi hatóságok azt kérték, hogy ne verjék nagy dobra az esetet.

A rendőrség komolyabb részleteket nem árult el az ügyben, ugyanis kiskorúak is érintettek benne.

Tornakarrier – kínzás gyerekkortól

A tornakarrier sokat kíván a művelőjétől, alázatot és odaadást – ez az enyhe megfogalmazás annyit takar, a gyerekeket Kínában (és persze bizonyos mértékben mindenhol) halálba kínozzák a tornakarrier érdekében apró gyerekkoruktól kezdve. Csak Kínában még egy olyan atmoszféra is járul hozzá, hogy “ha te elbuksz, jön helyetted tíz másik”. Nem túl felemelő videó következik:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik