Pályán kívül

Balzsay: 80 százalék az esélyem a gyógyulásra

balzsay-karoly(650x433)(1).jpg (balzsay károly)
balzsay-karoly(650x433)(1).jpg (balzsay károly)

Korábbi világbajnok ökölvívónk szervezetében nyirokrákot diagnosztizáltak, a Blikknek mesélt betegségéről.

“Nincsenek jó híreim. Rosszindulatú mirigyrákkal küzdök, a lépemben és a csontvelőben találtak áttéteket” – kezdte nyilatkozatát a blikk.hu-nak a bokszoló, akinek betegségére úgy derült fény, hogy 2013-ban visszavonult bokszoló belázasodott, de nem tudták, hogy mi az oka.

Elmondta, furcsának hangozhat, de megkönnyebbült. Amikor megkapta a diagnózist, azonnal elkezdték a kemoterápiás kezelést és örült, hogy nem kell várnia.

“Nem érzem magam betegnek. A kemoterápiás kezelés utáni időszak nagyon rossz. Három napig szteroidot szedek a mellékhatások miatt és amint elhagyom, émelygek, gyenge vagyok. Egy hét alatt azonban összeszedem magam, már edzéseket is tartottam” – mondta Balzsay, majd hozzátette, jó esélyei vannak a felépülésre. “Nyolcvan százalék az esélyem a gyógyulásra, állítólag a limfóma jól kezelhető. Még akkor is, hogyha eléggé szétterjedt a szervezetemben. Nagyszerű orvosom van, optimista, és én bízom benne.”

Fotó: Europress fotóügynökség

A 34 éves ökölvívó végezetül azt is elárulta, hogy családjában eleinte nagy volt a riadalom, ugyanakkor erősnek mutatják magukat.

“Anyu nagyon aggódik, apu a munkába temetkezik. Tartják magukat, de azt persze nem tudom, hogy egymás között mit beszélnek. A barátaimat többnyire én nyugtatom. A feleségem az elején rettenetesen megijedt, de talán kicsit megnyugodott azóta. A lányaim közül Jázmin még kicsi, de Hanna érzi, hogy gond van. Fel is kell készíteni, mert hullani fog a hajam, lesznek még rosszulléteim.”

A Balzsayval készített teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik