Pályán kívül

Böhn lánya búcsúzott: “Sokat tanultam tőled Apa”

karl erik böhn (karl erik böhn, )
karl erik böhn (karl erik böhn, )

A leukémiában elhunyt Karl Erik Böhntől 19 esztendős leánya, Jenny vett érzékeny búcsút.

A család, barátok és kollégák tömkelege gyűlt össze a mai napon a sandefjordi templomban, hogy megemlékezzenek a magyar válogatott egykori norvég kapitányától – írja a vg.no.

“Ez volt a legrosszabb és a legjobb évem is egyben eddig életemben. Sosem voltam ilyen szoros kötelékben az apámmal, mint ebben a tavalyi esztendőben, miután kiderül, hogy halálos beteg” – mondta búcsúbeszédében Jenny. “Édesapám mindig azt mondta, hogyha meghal, akkor ne legyek szomorú, éljem az életemet. Az tartotta benne a lelket, hogy büszke lehetett a lányára.”

Fotó: vgtv.no

A temetés elején a szakember kérésének megfelelően Sting és Eric Clapton dalai szóltak. A szertartáson megjelent Görbicz Anita, a magyar válogatott és a Győri Audi ETO játékosa, valamint Siti Bea, a magyar nemzeti csapat másodedzője.

Fotó: vg.no

Böhn pályájáról a templomi szertartás alatt filmet is vetítettek, amelyben természetesen a magyar válogatott is helyet kapott.

Fotó: vgtv.no

Kérésére utolsó útjára hat legközelibb barátja, Kjetil Kristoffersen, Andrew Smeby, Tom Reidar Haraldsen, Tord Ellingsen, Erik Storhaug és Petter Kjærnes vitte.

Fotó: vgtv.no

Az állandó optimista, jó kedélyű szakember február másodikán hunyt el, 48 évet élt. A magyar nemzeti együttessel 2012-ben bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon, pár hónappal később, 2013. februárjában diagnosztizálták betegségét.

“Ez az én sorsom, meg kell békélnem vele. Mindent megteszek, hogy meggyógyuljak, és biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz” – mondta Böhn, miután kiderült, hogy leukémiás.

Aztán állapota súlyosbodott, három hétig feküdt kómában, az orvosok csodáért imdákoztak. Böhn nem adta fel, 137 drámai napot követően elhagyhatta a kórházat, rengetegen támogatták.

Fotó: Europress fotóügynökség

Hazaérkeztekor 4600 bíztató e-mail fogadta a számítógépén. Jól érezte magát újra otthon, ám ez az állapot nem tartott sokáig. Júliusban újra kórházba került, augusztusban csontvelő-transzplantáción esett át. Egy kemény ősz után novemberben újra rákmentes volt a szervezete.

Karácsony előtt egy nappal viszont jött, amire senki nem számított: Böhn megkapta a halálos ítéletet, kiderült, hogy betegsége gyógyíthatatlan. Ennek ellenére utolsó napjait is jó humorral, vidáman élte.

Játékosként 126-szor szerepelt hazája válogatottjában. Visszavonulását követően edzőként dolgozott, először mint a norvég férfiválogatott másodedzője. Később a Drammen férfi és a Larvik női csapatát irányította, utóbbival ötszörös bajnok, KEK-győztes volt. Akkori élettársa, Heidi Löke győri átigazolása miatt menesztették, és ezt követően lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Egy fél szezon erejéig a Győr vezetőedzőjeként is dolgozott, és a klubbal Bajnokok Ligája-döntős, valamint magyar bajnok volt 2012-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik