Pályán kívül

Meghalt Sax Gyula

sax gyula (sax gyula)
sax gyula (sax gyula)

Életének 62. évében, szívinfarktusban elhunyt Sax Gyula nagymester, sakkolimpiai bajnok, kétszeres sakkolimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnokjelölt, kétszeres magyar bajnok.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint Sax Gyula szombaton hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Sax 1970-ben lett mester, két évvel később pedig már nemzetközi mester. 1974-ben a sakk nagymestere lett, korábban pedig ifjúsági Eb-címet szerzett.

Tízszer szerepelt a magyar csapattal sakkolimpián – 1978-ban aranyérmes lett -, négyszer Európa Bajnokságon, kétszer világbajnokságon.

1987-ben Szabadkán kvalifikációt szerzett a világbajnok kihívójának személyéről döntő Mesterek Tornájára, de ott kikapott Nigel Shorttól.

Az 1978-as sakkolimpia érdekességei

Mauritánia csapata eltévesztette a játék rendjét az Uruguay elleni meccsen, de mivel így is 4-0-ra kaptak ki, nem kaptak büntetést.

A hírneves argentin sakktörténész Milciades Lachaga a tornára összegyűjtött minden szükséges dokumentumot 1978-ra vonatkozóan, hogy a torna kiadványa a lehető legteljesebb legyen. A tekintélyes paksamétát a sakkszövetség épületében őrizte, de egyik nap gondolt egyet, és hazavitte. Két napra rá az épület leégett.

Irán csapata is nevezett, de komplikációk miatt nem jutott el a versenyre, és ez elég sokba került, ugyanis a novemberben véget ért verseny után 1979. januárban Khomeini ajatollah kikiáltotta az iszlám államot, és betiltotta a sakkot (az indok: szerencsejátékra serkenti az iráni népet…) – szegény olimpikonoknak egészen 1988-ig kellett várniuk, hogy feloldja az ország vezetése a tilalmat.

Egy meg nem nevezett közel-keleti ország játékosának annyira megtetszett egy önkéntes szervező lány, hogy ajánlatot tett neki – konkrétan 1 millió dollárt akart fizetni érte (nyilván házasságra gondolt)… Kosarat kapott, de stílusosabb lenne azt mondani, mattolták.

Két csapat volt képes a legtöbb játékot, szám szerint 24-et megnyerni. Sosem találnák ki, melyek: Srí Lankáé és Szíriáé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik