karl-erik-bohn(1)(960x640)(1).jpg (karl erik böhn, )
Pályán kívül sport

Böhn köszönetet mondott a magyaroknak

Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet magyar támogatóinak Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával kezelt norvég szövetségi kapitánya, akinek a szervezetében a napokban ismét rosszindulatú sejteket találtak az orvosok.

A minden magyar támogatójának címzett üzenetében többek között arról írt, hogy a válogatottat a jövőben nem ő fogja irányítani, de élete legboldogabb időszakát töltötte Magyarországon.


Nagyon rossz állapotban van KEB
Fotó: Dagbaldet

“Hálásan köszönök minden Tőletek kapott támogatást és jókívánságot. Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetőségem volt ezt a gyönyörű országot, Magyarországot, képviselni. Itt elszántsággal, kitartással és nagyszerű beállítottsággal dolgoznak az emberek. Sajnos nem én fogom vezetni a magyar kézilabda-válogatott lányait 2014-2016-ban. De mindenképpen sikerrel fognak szerepelni, mert csodálatos lányok. Nagyon köszönöm, hogy olyan szépen fogadtatok és a Magyarországon töltött periódust az életem legboldogabb időszakává tettétek” – áll az üzenetben.

A csontvelő-átültetésen is átesett edző hétfőn a norvég TV2 televíziós csatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy “megkapta halálos ítéletét két hematológustól”. Könnyeivel küzdve azt mondta, nem tudja, hogy napok, hetek vagy hónapok vannak hátra az életéből, de próbálja tartani magát, mert ez az egyetlen, amit tehet.

Böhn 2011-ben vette át a magyar válogatott irányítását, és vezetésével tavaly decemberben bronzérmes lett az Európa-bajnokságon. Ezután két hónappal leukémiát diagnosztizáltak nála. A kezelések után tünetmentes volt, és azt tervezte, hogy januárban Magyarországra látogat. A múlt vasárnap befejeződött világbajnokságon az őt helyettesítő Hajdu Jánossal nyolcadik helyen végzett a magyar csapat.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.