Pályán kívül

Túl sokat várt Adams a mentők hívásával

Akeem Adams (Akeem Adams)
Akeem Adams (Akeem Adams)

Akeem Adams szívinfarktusa biztosan már jóval korábban kezdődött, mint amikor ő szólt, hogy rosszul van, ezért lettek ilyen súlyos következményei betegségének Szelid Gábor, a Ferencváros labdarúgócsapat orvosi stábjának tagja szerint.

Tudtak Adams betegségéről, Moniz mégis őt akarta

A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának munkatársa az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy ha valaki szívinfarktussal bekerül a klinikára, akkor megtörténik az ér felnyitása, s később gyakorlatilag gyógyultan távozhat onnan. A trinidadi futballista az eset napján csak késő este, már lélegeztető gépen került kórházba, amin csak nagyon nehezen lehetett tartani.

“Gyakorlatilag olyan súlyos szívelégtelensége volt, hogy biztos, nem egy-két órás infarktus volt” – mondta az orvos hozzátéve, hogy a játékos nyilván játszani akart és nem akart edzést kihagyni, lemaradni, vélhetőleg ezért nem jelezte problémáját.

Hamarabb kellett volna szólnia
Fotó: MTI

Szelid Gábor arról is beszélt, amennyiben lett volna tudomásuk arról, hogy Adams édesapja fiatalon agyvérzésben hunyt el, akkor az UEFA által előírtakon felül más vizsgálatokat is végeztek volna rajta, mert egyértelmű, hogy a családjában genetikai halmozódás áll fenn.

Az agyvérzés ugyanolyan érrendszeri katasztrófa, mint az infarktus, csak a test más részében. Ugyanakkor a szűrővizsgálatoknak nem célja, hogy kárt okozzanak egy-egy játékosban, márpedig egy szív CT, mellyel felfedezhető lett volna a gond, sugarazást jelent, amit 22 éveseknél nem végeznek el.

A trinidadi labdarúgó jelenleg magánál van és kommunikál a környezetével, ám az orvosok folyamatos fertőzésekkel küszködnek, szívátültetéshez pedig jelenleg nincs megfelelő állapotban. Adams eddig 120-130 egység vért kapott, ami a szakember elmondása szerint többszörös teljes vércserét jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik