Pályán kívül

Fedett jégpályákat avattak Budapesten

jégkorcsolya (jégkorcsolya, )
jégkorcsolya (jégkorcsolya, )

Két fedett jégpályát avattak fel szombaton Budapesten.

A XI. kerületben lévő Tüskecsarnok melletti úgynevezett Tüskesátort a Kanadai-Magyar Hokiklub (KMH), a régi Kisstadionban felhúzott csarnokot pedig a MAC utánpótláscsapatai használják majd. Mindkét egyesületben közel 300-300 igazolt játékos van.

A két létesítményben közös, hogy a fixvázas, hőszigetelt sátor a külső, plusz 40 Celsius-fokos hőmérsékletben is alkalmas olyan mértékű hideg benntartására, hogy korcsolyázásra, jégkorongozásra alkalmas marad a jég.


Fotó: Northfoto

Kovács Csaba, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke mindkét pálya avatóján járt, és elmondta: nagy öröm a sportág számára, hogy sikerült a Kisstadiont “megmenteni”, hiszen a régi pályán az előző idényben nem volt jég, most viszont egy mobilpálya lefektetésével és a hőszigetelt sátor felállításával újra lehet hokizni benne. A teljes lelátóból az első nyolc sor került be a sátor alá.

A Tüskesátorba azt a mobilpályát költöztette át a KMH, amelyet az előző idényben a Tüskecsarnokban használt. A két pályához társasági nyereség-adóból (TAO) származó pénzeket is felhasznált a két utánpótlásbázis. A Tüskesátorhoz közel 180 milliót – mivel a mobilpálya már adott volt -, a Kisstadionhoz pedig csaknem 350 milliót, mivel itt új pályát, palánkokat és eredményjelzőt kellett beszerezni.

Az előző idényben a Tüskecsarnok mobilpályáján összesen 220 mérkőzést, és 3800 órai edzést tartottak. A jégfelület kihasználása közel 75 százalékos volt, míg a délután 4 órától éjfélig tartó időszakban szinte egész szezonban végig foglalt volt a jégfelület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik