Pályán kívül

Túl a csontvelőátültetésen a kézikapitány

karl-erik-bohn(430x286)(1).jpg (karl-erik böhn, )
karl-erik-bohn(430x286)(1).jpg (karl-erik böhn, )

Átesett a beavatkozáson Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Az edzőnél leukémiát doagnosztizáltak február elején, így hazautazott Norvégiába, hogy ott kezelhessék. Böhn szervezete nehezen viselte a kemoterápiát, bár ennek ellenére úgy tűnt, még idén visszatérhet a kispadra.

Nyár elejére három kezelésen volt túl és csontvelőátültetésre várt: erre most sor került. A donor a húga, Vigdis volt, így sokkal nagyobb az esélye a gyógyulásnak.


Remélhetőleg hamarosan visszatér
Fotó: MTI

A VG.no-nak nyilatkozva Böhn elmondta, szerencsére sikeres volt a műtét: “Most várok, hogy teljesen felépüljek. Szerencsére időnként el is felejtem ezt az egészet.”

A kapitány megköszönte a szurkolók biztatását – több ezer emailt és jókívánságot kapott -, hiszen sok erőt adtak neki ahhoz, hamarosan újra a kézilabdapályán láthassuk.

“Hamarosan elkezdek válaszolni a levelekre, de évekig is eltarthat, mire végzek” – mondta mosolyogva Karl-Erik Böhn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik