Pályán kívül

Tönkrevágta öregkori éveit gyúrójának Szepesi

bacsa istván (bacsa istván, bacsa istván, )
bacsa istván (bacsa istván, bacsa istván, )

Az úszólány könyvében szexuális zaklatással vádolt volt masszőrt és feleségét megviselték az utóbbi hónapok történései.

Szepesi Nikolett hatalmas vihart kavart nemrég megjelent Én, a szexmániás című könyvével (a műről ide kattintva megnézheti olvasónaplónkat). Egyrészt azért, mert a fél ország azt találgatta, hogy kik lehettek meg nem nevezett sportoló szexpartnerei, másrészt súlyos vádakat is tartalmazott volt sportklubjának gyúrója ellen.

Bár az Európai-bajnoki bronzérmes úszónő nem nevesítette, Bacsa István (Kicsi bácsi) jelentkezett, hogy az említett részek szerinte róla szólnak, a zaklatást azonban tagadta. Azóta egy másik úszónő, és saját rokona is megvádolta. A gyúró bejelentette: feljelenti vádlóit becsületsértésért.

A rendőrség júniusban három órán keresztül hallgatta ki Szepesit tanúként a molesztálási ügyben. A Blikk úgy tudja, hogy a Spartacus egykori növendékeit, dolgozóit szeptemberre idézték be vallomást tenni. Valószínűleg Kicsi bácsit ezután fogják behívni.

Tabló a Kőér utcai uszodában
Fotó: Dobos Sándor

“Engem még nem keresett senki. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán be kell-e mennem a bíróságra vagy a rendőrségre. De különben is, olyan régen volt már ez az ügy, ráadásul ártatlan is vagyok, úgyhogy nincs mitől félnem” – mondta a lapnak a volt masszőr. Azt is elárulta, hogy nyugodtabb lett mostanra az élete.

Hetekkel ezelőtt még egyfolytában piszkáltak az emberek, senki nem hagyott nekem egy kis nyugalmat. Amit Niki leírt a könyvében, teljesen felforgatta az életemet. Akkoriban lépten-nyomon számon kértek, és zaklattak – emlékezett vissza. – Szerencsére most már mintha lehiggadtak volna az események, amelynek örülök, ugyanis szeretném békében tölteni a maradék éveimet, jó lenne nyugodtan meghalni majd egyszer” – mondta Bacsa István, aki szerint Szepesi tönkrevágta öregkori éveit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik